And Now For Something Completely Different

Andorka a csodafiú, örökké emlékezünk rád

2012-03-10T04:26:00.000-08:00

Tudom, abbahagytam pár napja a babás írásaimat, de hirtelen olyan rémálom történt, amit alig tudok szavakkal kifejezni.

Andorka tegnap eltávozott közülünk. Elvitte tőlem az ég ezt a kis angyalkát.

Az életben ilyesmi csak Lizzy Siddalokkal és Mary Shelleykkel és Psychékkel történik, de most velem is megtörtént, pedig nem akartam csatlakozni a sorukba.

Pár perc alatt történt minden, ahogy összeomlott. Csak kivettük a kiságyból, mert hangosan és furcsán és keservesen sírt, miután lekezeltük rózsamézzel a szájacskáját a szájpenész miatt. Akkor Roli kezében hirtelen teljesen elpilledt, a szemei kifordultak két irányba, nem a szokásos befelé forduló kancsalság volt látható rajta, ami gyakran előfordul babáknál. Akkor még öltöztetni kezdtük, hogy gyorsan visszük az ügyeletre, de erre már nem volt idő, mert elernyedtek az izmai. Akkor már le-leállt a szívecskéje, nem lélegzett. Akkor hirtelen szívmasszázst adtam neki, és mesterségesen lélegeztettem. Akkor még hatalmasakat sóhajtott. Anya közben hívta a mentőket. Áthívtam apát a szobámba, mert ő tényleg nagyon ért az ilyesmihez, de anya folytatta a mesterséges lélegeztetést, mi kimentünk Sacival a mentők elé. A pillanatok óráknak tűntek számunkra.

Azután bementek a mentők, én kint maradtam. Mesterségesen lélegeztették, rátették a tappancsokat, leszívták a tüdejét, amiben valami vízszerű folyadék volt, intubálni már nem tudták, nem értjük a folyadék hogyan mikor kerülhetett oda. És aztán már csak annyi történt, hogy megállt a pici szívének dobogása.

Anya sírva jött ki, hogy az nem lehet, meghalt. Már nem lehet semmit sem tenni. Valami ilyesmit mondott. Én csak akkor tudtam már bemenni. Olyan volt, mintha csak aludt volna. Anyával váltogatva öleltük. A kezeink között hűlt ki a kis testecskéje. Puszilgattam, öleltem őt, fogtuk a kezét.

Addigra már kiért a szangvinikus doktornő, aki rideg távolságtartással csak a papírokat töltögette. A mentősökön látszott a döbbenet. Az egyik mentőst annyira megrázta a dolog, hogy alig akart elindulni, amikor már rá nem volt szükség.

Akkor mindenről kikérdeztek minket. Elmeséltem a hasfájósságot, hogy azt mivel kezeltük, espumisannal, meg hogy másfél napja nem evett rendesen, mert kiköpte a cumi és szopizni sem akart. Azért volt benne valamennyi étel, mert a pelus még tele volt, hiába kezdett kicsit fogyni, és folyadékot is itattunk vele, ivott még teát a boraxos ecsetelés előtt. Valójában másnap akartuk bevinni az ügyeletre, ha még mindig nem evett volna rendesen, de ez már nem történhetett meg. A szájpenész miatt gondoltuk, hogy nem eszik rendesen, ezért kezeltük neki. Azóta is bánom, rettenetesen.

Utána öleltük őt. A karomban tartottam, amíg a doktornő megírta a papírokat. Olyan szép volt ekkor is. Gyönyörű. A világ leggyönyörűbb babája.

Először azt akartam, minél hamarabb fejezze be a doktornő a papírok írását, de amikor vége lett, és vittük ki a halottszállító kocsihoz, akkor úgy éreztem nem tudom őt elengedni, hogy ennek az egésznek még nem lehet vége.

Olyan gyönyörű korszaka volt az életemnek ez a három hét. A szülés után maga volt a csoda időszaka. Sokan lehet, hogy nem hiszik el, de annyi életerőt adott nekem ez a baba, annyira jóvá tett engem. És nemcsak engem. Tesómnak kevesebb volt a rosszulléte, talán apa se morgott annyit. Nagyon szerettem őt. Úgy szerettem őt, ahogy még senkit se. Olyan érzéseket adott nekem, amelyeket eddig senki se.

Még mindig olyan, mintha a kiságyban feküdne. Néha néha fölé hajolok. Megsimogatom ott a levegőt. Hátha ott van a kis szelleme. Pedig materialista vagyok, és nem hiszek ilyesmiben, de mégis mi van, ha vannak természetfeletti dolgok, és akkor ő ott van még mindig.

Éjjel Roli azt álmodta, köztünk fekszik és alszik békésen, aztán felébredt az álomból, a rideg rémálom valóságba.

A születésnapom - mert ez az egész ráadásul a születésnapomon történt - előtti éjjelen azt álmodta eljön Andorkáért egy furcsa macska, aki se rossz, se jó. Egyszerűen csak olyan szellemszerű, és beférkőzik a macskaajtón, és hogy bejön a szobába, és elviszi Andorkát.

Máskor azt álmodtam, még korábban, hogy a halott nagyim vigyáz rá a tokaji házban, és olyan ő, mint fénykorában, olyan igazi odaadó dédi.

Most már mindhárom macskánkkal és nagyimmal is ott van az égben. Így gondolunk rá anyával.

Borzasztó, hogy ez velünk történt, de hiszek abban, hogy semmi sem történt véletlenül. Mindent, amit csinálni fogok ezentúl nagyobb tudatossággal teszem, mert megváltoztam anyaként.

Andorka egy csodagyermek volt, mindenkit megváltoztatott, egy igazi földre szállt angyalka, akit az ég hozott, majd vitt el tőlem.

Még most is minden emlék vele kapcsolatban annyira hihetetlenül boldog. Ahogy ott szuszogott mellettem a kórházi ágyon, vagy ahogy ott szuszogott a fejemnél a kiságyban, amikor aludtam.

Csodálatos Picikém, szeretlek, imádlak! Soha se foglak elfelejteni.

Gyönyörűek voltak az együtt töltött percek, még az aggódással töltött percek is. Hiányzik a sírása, hiányzik a mutogatása, hiányzik a kis kezecskéje, a hatalmas kék szemei, a szöszi haja. Örökké a szívemben és az elmémben él.

Valamikor Viki barátnőm régen mutatta ezt a verset. Az ő kedvenc verse. Ezt szeretném felolvasni majd a temetésen is, ahol minden együtt érző ismerősömet várom, barátokat is, mert nem szűk körben tartanánk a megemlékezést, úgy érzem a barátokra nagyobb szükségem van, mint máskor, és aki úgy érzi, hogy van bátorsága és szeretné kifejezni valódi részvétét, kérem érdeklődjön mikor hol tartjuk a megemlékezést, és jöjjön el. Köszönöm. Sokat jelentene nekem, nagyon sokat.

Goethe - A rémkirály
(Závodszky Zoltán)

Ki vágtat, mint szél, bár zord az éj?
Egy férfi jő, s hozza gyermekét;
a hűvös széltől úgy óvja őt, s
oly búsan nézi a szenvedőt.

Ó, mondd, jó gyermekem, szólj, mi bánt?
Jaj, nézd csak ott a rémkirály áll,
sok dísze, éke úgy csillogott.
- Mit látsz, nem rém, csak köd van ott. -

- Jó gyermek, jöjj, a váram szép,
ott vígan játszom veled, míg élsz;
benn színes, tarka a hímes rét,
s anyám néked adja színes köntösét. -

- Úgy félek, jaj, félek, mondd, nem hallod még,
hogy engem suttogva csábít a rém?
- Légy nyugton, maradj nyugton, ne félj:
csak hervadt lombot zörget a szél. -

- Jöjj, drága gyermek az erdőn át,
ahol tündér lányaim várnak rád;
vidám dallal hívnak e szépséges nők
és táncolva álomba ringatnak ők.

- Úgy félek, jaj, félek, most hallottad jól,
az éjben tündérek hangja szól!
- E hang, mely zsong, hisz jól hallom én,
szél suttog a fákon, s játszik a fény.

- Te szép legény, nos, váramba jöjj, légy enyém,
de vélem ha nem jössz, úgy elviszlek én.
- Úgy félek, jaj, végem, ott vágtat felém,
két karja átfog, úgy bánt a rém! -

Hogy űzi, hajtja, a ló szinte száll,
mert sír és jajgat a kis lázas száj;
s hogy végre otthonába ér,
karjában gyermeke már nem él.

Alternatív köztársasági elnök?

2012-03-08T13:45:00.002-08:00

A blogom még ugyan átszerkesztés alatt (és lassan haladok az itthoni kólika zavarok miatt), és miközben gondolkodom, hogy visszaköltözzek-e a freeblogra vagy költözzek a blog.hu-ra, vagy maradjak-e itt? Azért már megvan az első téma, amiről szeretném megosztani gyorsan a véleményem. Ez pedig az alternatív köztársasági elnök választás.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért oldal meghirdetett egy versenyt, hogy egyfajta fricskát mutasson a rendszeren lévő kormánynak blablablabla, azzal, hogy a nép, mármint konkrétabban a netes nép választ egy valakit címzetesen Schmitt Pál helyett. Volt, aki komolyan vette, mármint jelöltek közül. És volt, aki nem. Végül két jelölt versengett igazán címért, egy hajléktalan és egy nevezzük úgy magyar celeb.

A hajléktalannak szurkoltam, Bartos Cs. Istvánnak. Márpedig azért, hogy végre valahára tényleg látszódjon az, hogy így áll az ország, így állnak a dolgok, hogy az emberek, főleg a neten lógó fiatalok, az elfeledett generációnak is látszódjon a véleménye. A hajléktalan ez esetben egy metafora, márpedig egy tökéletes metafora kívánt volna lenni a tükrözésnek. És erre mi történik? A Milla megszervezte, hogy végül ne a hajléktalan, hanem az a bizonyos magyar celeb nyerjen. Persze a Milla szervezőit is megértem, mert egy hajléktalant, aki ráadásul nyíltan egykori szélsőséges baloldali vezetőkkel azonosul - bár szerintem csak a médiahekk kedvéért - nem tudtak felvállalni, de akkor ezt az egészet máshogy is csinálhatták volna, vagy nem is tudom, de ez így elég gáz volt a részükről. (Gyorsan kell fogalmaznom, ezért az ékes anyanyelvet ezúttal a pincébe küldtem. Amúgy nincs pincénk.) Csak azt tudom mondani igaza van a Facebookon az oldalukra kommentáló felháborodott hangoknak, akik a sajtószabadságért vannak, minimum legyenek annyira korrektek, hogy valóban kíváncsiak legyenek a szavazók véleményére, és ha ez a vélemény, akkor vállaljanak fel egy moslékzabáló filozófust. Mert ez így semmiképp nem alternatíva, ha odadugnak az emberek orra alá egy jólmarketingelt figurát - jó elárulom, Dopemant -, ahelyett, hogy kíváncsiak legyenek a nyers igazságra, ami egy ijesztő, mindenevő kommunista garabonciás formájában ölt testet, és mutatná meg fönt a nagyoknak, hogy a minimálbérből nem lehet megélni rendesen, hogy aki csak közmunkát végez és hajléktalan még csak egy garzont is alig tudna bérelni, hogy még mindent valami álszent kapitalista gépezet irányít, és még folytathatnám a sort. Elszomorító az, hogy van egy hely a neten, ahol igazán hangot kaphatna minden ellenzéki vélemény, és ez a hely sem demokratikus, ez sem kíváncsi az emberek véleményére, még csak egy groteszk tükörkép felmutatására is képtelen.

2012-03-07T10:13:00.001-08:00

Kedves Olvasóim! Ezt a blogomat hamarosan berekesztem (átszerkesztem). Meglesznek a babás bejegyzések, csak vagy privátul kinyomtatom őket Andorkának, és ha majd felnő elolvashatja, vagy hagyom neten, és egy bejegyzéssé alakítom. Tipikus babablogot nem akarok vezetni, mert nem az én műfajom, meg szerintem antibabablog lenne, mivel eddig se úgy láttam az eseményeket, mint egy tipikus kismama. A szülésem története hangoskönyvben megrendelhető az e-mail címemen. Áh, dehogy. :D Csak viccelek. De azt nyilvánosan sose fogom kiírni a netre, mert az egy súlyos történet. Igaz, hogy örömmel végződött, de voltak benne olyan horrorisztikus epizódok, amelyeket nem szeretném, ha mindenki tudna rólam. Az, hogy ezt is leveszem a netről, azért történik, mert tavaly ősze óta zavar, ha magánügyeket teszek közzé, és csak ideig óráig elégíti publikációs szükségleteimet az ilyesmi. Valahogy úgy érzem akarom is, hogy az emberek lássák és nem is. Ezzel a kettős érzéssel azóta nem tudok mit kezdeni, ezért úgy gondolom, visszaváltok a jól megszokott And Now For Something Completely Differentre, és ahogy régen kult/filó/trend/tabu témákban fogok írni, meg vágyódom vissza az ősfilmek felé. Nagyon sokat nem elemeztem még ki és sokról még nem írtam, pedig hátha van, akiket érdekel ez a téma. Úgy, ahogy szeretnék írni pl. a Hugo Cabretról, vagy tartozom bejegyzéssel a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiről és nem olyan formában, ahogy itt megírtam. Aztán. Roppantul izzik bennem a dizájnváltás. Az, hogy várandósan igen béna dizájnokat alkalmaztam itt és a szt!mpank blogon is valamennyire az agyi tompultságomnak köszönhető, ez már szerencsére elmúlt, úgyhogy valami dinamikusban és látványosban gondolkodom. Természetesen a blog még egy pár napig marad ilyen formában. Addig lehet olvasgatni. Az And Now For-ra pedig majd visszakerülnek a régi bejegyzések, természetesen a magánéletiek közül ott is csak azok, amelyeket nyilvánosságra szeretnék hozni. Köszönöm megértéseteket! Természetesen Andorkáról fogok majd írni és a babázásról, na meg főleg az anyaságról "a mai" vagy az "ego" címke alatt. :)

--- még átszerkesztés alatt

2012-03-03T09:47:00.004-08:00

Beleszerettem ebbe a vintage ruciba. Egyik a mintája: velocipédes. Másik a fazonja, lehelletnyi empire és hatvanas évek. Egy gyerekkori hálóingem jut róla eszembe. Még akár terhesen is belefértem volna egy darabig. Sajnos 12 ezer forint, így még csak álmodozhatok róla. :)

2012-03-03T08:19:00.001-08:00

Meg megvolt a napi jó élmény is. Felejthetetlen szülés után két és fél héttel kicsit lógó farmerban, lapos hassal, a régi piros S-es kabátkámban, fűzős tornacipőben mentem a boltba, miközben süt a nap.
Elképesztő az emberi, de főleg a női szervezet, hogy milyen gyorsan képes visszalakulni megközelítőleg eredeti, szülés előtti formájába. Nekem az volt eddig a legmegdöbbentőbb, hogy olyan alakra visszaállt a testem már az első héten, hogyha nincs a linea nigra akár a strandra bikiniben is ki mertem volna úgy menni. Ez azért megdöbbentő számomra, mert azt hittem, hihetetlen sokat kell küzdenem a szülés után, hogy visszanyerjem az eredeti alakomat, és hogy beleférjek a régi ruháimba, de már most is élvezem, hogy a szekrényemben bujkáló olyan ruhákat is, amelyeket a terhesség alatt vettem, de már akkor nem jöttek rám, hordani tudom Az emberi testet nagyon ügyesen rakták ám össze, de főleg a méhünk, és az őt irányító hormonok igen "okosak".

2012-03-03T07:20:00.001-08:00

Ma kicsit vészes dolgok történtek, mármint kisebesedett popsi és hasfájósság. Ez megijesztett, de anya végre hazajött a kórházból, és segített eligazodni a "babanyelvben", így már könnyebben kezeljük a helyzetet. :)

2012-03-02T14:55:00.002-08:00

Elég nehéz a fenekemen ülni, de legalább már rajta ülök. Ma is teljes anyatejes napot tudtunk tartani. Ma volt Andorka először kint levegőztetni.

Erről kép is készült. Nagyon cuki. :)

2012-03-01T11:42:00.001-08:00

Ma már kimondta azt a hangot is, hogy "a", kicsit rövid "a"-ként hangzott. :D Úgyhogy már mond e-t, mint minden csecsemő. Ezenkívül a h-hangot. Meg mond ő-t. Meg mondott valami vau-szerűséget is, főleg, akkor, amikor Roli tornáztatta, és énekelte neki a Sexy And I Know It "opuszát". :D
Amúgy egész nap nagyon aggódós voltam. Egy, mert a köldökcsonk egy darabja, még mindig a pociján van, így még mindig gyógyulgat a sebe. Másrészt, mert felpuffadt, vagy mert most néztem meg alaposabban a hasát, és úgy tűnt, hogy túl nagy, így ezért aggódtam. De szerencsére a nap végére ennek az aggódásomnak már vége lett. Néha még a fején lévő pukli - azaz a Cephalhematoma - miatt is szoktam aggodalmaskodni. Hogy nehogy valami bántódás érje, főleg fürdetés közben. Ezt lényegében én okoztam neki, illetve az, hogy túl szűkös volt neki a kimenet, és még nem vágtak gátat, meg nem volt gátrepedés ennek a nagy buksinak, addig ő így akart kijönni, és pukli lett belőle. Lényegében egy vérömleny a koponya fölött, a bőr alatt, ami pár hónap alatt felszívódik.
De elég az aggódásból, azt mondom. Tegnap azért nem írtam, mert valahogy úgy elment az idő. Szerencsére már jól megy a tápszerrel való leszoktatás. Tegnap délelőtt kapott talán utoljára tápit. Azóta sikerül tartani az anyatejes etetést. Remélem, ezt sikerrel folytatjuk a jövőben is.

2012-02-28T11:45:00.000-08:00

Feldühített az, amit az Alternatív Köztársasági Elnökistások kitettek a Facebookra a Geréb Ágnes ügy kapcsán. Itt mondom el a véleményem, és nem ott, mert nincs kedvem vitatkozni olyanokkal, akik azt hiszik, hogy a szülési mód választása és főleg az otthonszülés favorizálása az ember asszonyának a legnagyobb lehetősége arra, hogy elérje az emancipáció csúcsát. Feminista vagyok, de ez hülyeség.

Az Alternatív Köztársasági Elnökistásokkal nagyon sok mindenben egyetértek, főleg abban, hogy Schmitt Pált, ne Dopemanre, de azért arra a különös, filozófus hajléktalanra lecserélhetnénk. Az otthonszülésről viszont elég konzervatív nézeteket vallok.

Sokan azt hiszik, előre jósolható az, hogy milyen lesz egy szülés lefolyása, főleg, ha a terhesség nagyjából panaszmentesen zajlott le, fejvégű a baba, a nőgyógyászati vizsgálatok egyértelmű eredményeket mondanak a méhszáj állapotáról, sine morbo az ultrahang stb.. Pedig nincs így, és ezt a saját tapasztalatomból mondom. Az én esetemben a legtöbben egy egyszerű szülést jósoltak, aztán kiderült, hogy a baba nem akar még kibújni, aztán kiderült, hogy már ki kellett volna bújnia, aztán kiderült az utolsó pillanatban, amikor azt hittem, hogy én vagyok olyan szerencsétlen, hogy nincs elég erőm kinyomni, hogy valójában majdnem kétszer akkora, mint ahogy gondolták, és még a végén a nyaka köré is tekeredett a köldökzsinór. Ha én otthon szülök, akkor annak fatális következményei lettek volna, és szerintem nemcsak az én esetemben van ez így, hanem másokéban is.

A legtöbb kismamát arra biztatnék, bízzanak meg az orvosokban, ha megbíznak, akkor visszakapják a törődést. Szerintem az orvosok is érzik, ki az, aki 100%-ban bízik bennük, és ki az, aki nem. Mondhatja bárki, hogy szerencsém volt, de szerintem a legtöbben a kórházban a kötelességüket végzik, és nekik az a kötelességük, hogy odafigyeljenek a mamákra és a babákra is, és ha kell, akkor beavatkozzanak. Otthonról, ha úgy adódik nagyon nehéz azonnal valakit a műtőbe cipelni, előtte ki kell hívni a mentőket, ha atoniás méhvérzés indulna, addig, mire beérnek a kórházba, annyi vért veszthet a kismama, hogy akár bele is halhat. Nem beszélve arról, ha például tényleg nem nagyon tud kitolódni egy négy-öt kilós gyerek a kismamából, és azonnal császározni kéne, és az idő viszont pörög, hipoxia alakul ki, vagy annál rosszabb is történhet.

Tudom, kellemetlen, ha egy szülésnél az embert például ágyhoz kötözik a gépekkel, de ki lehet bírni, főleg, ha a baba és a saját maga egészsége a tét. Szóval ezúttal nem hiszek abban az alternatív baromságban, hogy a szülés élménye legyen ilyen meg olyan, meg hogy azzal jobb lesz a babának, ha otthon jön világra, ráadásul kell az a pár nap felépülési idő is, amit a kórházban tölt az ember.

Kövezzenek meg, de azért egy évszázaddal ezelőtt nem véletlenül volt magasabb a kismamák és a babák halandósága, ez pedig tény. Amit most leírtam azzal nem az otthonszülőket akarom megsérteni, vagy azokat a bábákat, akik otthonszüléseket vezetnek le, csak azt a tényt szeretném megcáfolni, hogy a szülés egy nagyon egyszerű biológiai folyamat.
És még az jutott eszembe, hogy ha úgy gondoljuk nekünk nőknek jogunk van megválasztani a szülésünk módját, akkor miért nem gondolunk arra, hogy a babáknak is joguk van, ahhoz, hogy egészségesen jöjjenek világra, a lehető legkisebb rizikó nélkül. Szerintem inkább a babáknak adjunk jogot, mi anyák pedig úgy leszünk anyák, ha le tudunk mondani önzőségünkről, és az önzetlenséget választjuk, ami azzal is járhat, hogy kórházba megyünk, és ha kell, akkor igenis viseljük hősiesen a CTG-géphez kötözést, a burokrepesztést, az oxitocint, esetleg, ha arra kerül a sor a császározást.

2012-02-27T12:16:00.000-08:00

Végül anyukámnak tegnap éjfél körül kiműtötték a vakbelét. Ma már jobban volt szerencsére. Nem tudjuk mikor jön haza. Mi a babával jól elvoltunk. Nehézségek az anyatej tápszer kombóval vannak, mert nem tudjuk teljesen megoldani az anyatejességet. Amúgy nagyon érdeklődő, életvidám babuci. És nyomokban ismerem csak föl magamat a babában. Mármint a kezét 100%-ban tőlem örökölte. Nagyon vicces, amikor a tenyerével megszorítja az egyik ujjamat, mert az ujjainak a formája, körme, de még a görbe kisujja is teljesen ugyanolyan. Aztán a tesómmal babakorunkban készült fotókon ismertük fel, hogy a szeme tényleg nagyon hasonlít az enyémre, továbbá a haja fazonja is ahogy nő, pedig tegnap fél napig gondolkodtam, hogy azt vajon kitől örökölhette. Amúgy olyan erős főleg a lába, de simán megemeli magát az ember ölében, mellkasból! Andorka, ha mesefigura lenne, akkor most a Jetsonsból Elroy lenne (később minden bizonnyal változni fog). Ebben az a poén, hogy amikor várandós voltam sokat néztem a Jetson családot, és pont arra gondoltam miközben néztem, hogy milyen jó lenne, ha a babám fiú lenne, és Elroyra hasonlítana, mert olyan aranyos. És így is lett. :D

2012-02-26T12:36:00.001-08:00

És még egy dühömet leírom, máshova úgy sem tudom. Ki akarnak zárni a barátaim egy olyan szervezésből, amit évek óta - több mint három év - az egyik legnagyobb álmomnak tekintettem, csak azért, mert nemrég szültem, és úgy gondolják, hogy ezért már nem fog érdekelni, pedig ez hülyeség. Ugyanúgy érdekel, mint bármi más az életemben, ahogy eddig is... Dühös és szomorú vagyok emiatt. Olyannyira, hogy amikor a kádban zuhanyoztam már az sem érdekelt, hogy leguggolok, pedig a gátseb miatt eddig nem mertem. Meg persze anyukámért is nagyon izgulok. :((( Leírhatatlan, amit most érzek.

2012-02-26T11:41:00.005-08:00

Végül anyukám ment ügyeletre, valószínűleg a vakbelével vannak gondok. Közben tesóm nagyon izgul, hogy most mi lesz. Andorkával jól megvagyunk. A vérzésem szerencsére csillapodott. Szaknyelven a lochia teljesen normalizálódott, a vérnyomásom sincs már száz alatt.

2012-02-25T09:04:00.001-08:00

Némi problémák adódtak máma a vérzéssel, vérnyomásommal. Izgulok, hogy ne kelljen az ügyeletre menni.

2012-02-22T08:38:00.001-08:00

Ott folytatódik a történet, hogy Andorkát hazahoztuk. Ő volt a csecsemőosztályon amúgy a legnagyobb újszülött, és az egyik nővér óriás angyalkának nevezte. A szülés történetéről itt nem írnék, mert ez egy meglehetősen személyes és nehéz ügy volt. Sajnos még most sincsenek pozitív emlékeim róla, a végét leszámítva, mikor a babát, már a karomban tarthattam, és belém lökték a lidokaint. Mindenki nagyon rendes volt hozzám, és 200%-ban segítettek, holott nem volt fogadott szülészorvosom. Nélkülük lehet, hogy itt sem lennék most, hogy ezt megírhassam.
Andorka nagyon élénk baba, és egyelőre nagyon anyás. Már most szeretne mindig velem aludni. A kiságyban képes magát az ágy széléhez, a rácsokhoz húzni. Már mondta, hogy "hejő", ami azért vicces, mert a Hejőcsaba felé menő úti kórházban született.
Szokott már mosolyogni. A komolyzenéért egyenesen odavan, azaz nagyon figyeli. Tegnap többek között ezt is hallgattuk:

Nem akarok sok képet közzétenni róla, tekintettel arra, hogy neki is vannak személyiségi jogai, hiába baba. De ezt a képet megmutatom, mert nagyon aranyos rajta, s szerintem ő sem bánná.

2012-02-18T03:49:00.001-08:00

Szerdán 13 órás vajúdás után, mekóniumos magzatvíz miatti szülésindítás után 23óra 20perckor megszületett a fiúcska. 4 kiló 10 dekával. Tegnapig olyan gyenge voltam, hogy csak két karral tudtam tartani. Sajnos mégsincs ingyenwifi az osztályon. Amúgy csak a folyosóra jöhetnek látogatók, emiatt idebent senki se tudott igazán segíteni a pakolgatásban, egyebekben. A babát se nagyon tudom mutogatni.

2012-02-14T13:51:00.000-08:00

De egy jó hír: sütöttem ma brownie-t, és nagyon finom lett (pont olyasmi az íze, mint egykor, amikor nagymamámmal és tesómmal még Tokajban először csináltunk). Igaz nem fotóztam le, mert lusta vagyok dolgokat fotózni, a gasztrofotózás pedig külön műfaj. Csak azt sajnálom, hogy már ilyen késő éjjel nem ehetek belőle, mert rettenetesen ég a gyomrom.

2012-02-14T10:18:00.004-08:00

Még ma sem történt semmi. A Valentin-nap kapcsán nem akartam semmit se írni igazán, de aztán mégis. Annyit talán, hogy az egy tök jó dolog, ha két hasonló érdeklődésű, hasonló intellektusú, hasonló jellemzőkkel bíró ember talál egymásra. Ez a világon nagyon ritka. Az még ritkább - pedig az előrejelzések szerint éppen, hogy ők alakíthatnának ki hosszú kapcsolatot - hogy valóban hosszú párkapcsolatot tudnának napjainkban kialakítani. Ha ilyen párkapcsolatban élünk azt becsüljük meg, és soha ne keressük benne a hibákat, főleg, mert egy ilyen kapcsolatban csak a kákán kereshetjük a csomót, és mindenütt van csomó, a másmilyen párkapcsolatokban pedig sokkal nagyobb csomók és gubancok vannak. Higgyünk benne, és ne rontsuk el azért, mert éppen egy feszült életszakaszunkban járunk, vagy más külső körülményeket látunk rávetülni azzal, akivel járunk. Nagyon kevés az az ember, talán életünkben csak egy, kettő van ilyen, akik közel 100%-ban meg tudnának érteni minket, és a társunkká válhatnának, amikor ott vannak életünkben, részesei életünknek, becsüljük meg, és szeressük őket, addig, amíg vannak, mert ha már nem lesznek a hiányt nem foltozza be semmi. Eltelhetnek napok, hónapok, évek, egy emberi kapcsolat, egy barátság, egy szerelem egyedi, semmivel sem pótolható.

-----

Más. Ma is mindennel próbálkoztam. Még tonikot is ittam, nyugi csak két decit. Ezenkívül teljes adagot vettem be a cimicifuga meg a caulophyllum (CH9) homeopátiás cukorkákból. Azért írom, hogy cukorkák, mert cukorkák, semmi másra nem jók, mint cukorkaként elfogyasztani őket. Még eddig az amnioszkópia sem hatott. Legalábbis így érzem. Pedig ez a vizsgálat már sokaknál megindította a folyamatot. Lelkileg nehezen lazulok el, mert úgy gondolom, olyan elvárásokkal rukkolnak elő velem szemben, hogy minél hamarabb szüljek már, és valahol ez kényszerré teszi számomra a dolgot. Cikinek érzem azt is, hogy itt a neten mindig jelentkezem. Aztán mindenki csalódottan látja, hogy ez a nő még mindig nem szült pedig már lassan tíz napja kellett volna. Biztos van, aki azt gondolja, hogy átvertem őt, pedig nem, mert így lett pontosan kiszámítva az orvos által. Hümm... Végül is, eddig csak lassan tíz nappal kevesebb jár nekem a hivatalos terhességi gyermekágyi időszakból, meg hát majd valahogy spanolnom kell magam, hogy gyorsabban felépüljek szülés után.

2012-02-13T05:17:00.000-08:00

Hibát követtem el a tegnapi kifakadásommal, de az meg olyan sunyi dolog lenne, ha azért, mert azóta gondolkodtam, és lenyugodtam, törölném. Sok mindent töröltem már így az életemből, blogból, Facebookról, aztán azokkal a törlésekkel együtt olyan jó dolgok is eltűntek, amiket butaság lett volna törölni. Így ezt az előzőt nem törlöm. Az életben van vidámság, szomorúság közhellyel élve, meg aztán így biztosan nem fogok senkiben sem egy álszent és hamisan idilli képet kelteni arról, hogy a babavárásom minden szempontból olyan volt, mint a nagykönyvben.
Szóval a helyzet, már sokkal jobban vagyok lelkileg, igaz a problémát nem sikerült orvosolnom. Azonban most próbálom kívül helyezni az eseményeken, mivel ezt egyedül úgy sem tudnám megoldani.
Voltam ma NST-én, és azt hittem befektetnek a kórházba. Úgy is értem be, hogy jól leszidtak, miért nem fekszem még a kórházban, mert a 41. hetes kismamákat már be szokták fektetni.
Az NST megint jó lett. Pocika a végső NST-ket "teljesíti" a legjobban, aranyos tőle. :D NST után teljes ultrahangot készítettek, hogy megállapítsák mekkora.
Feje 97 mm széles. Haskörfogata 348 mm. Combcsontocskája 76 mm.
Keringés, áramlás, magzatvíz rendben. Már az ultrahang kép alapján is egyértelműen pufók babácska. Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni, ha megszületik.
Ezután újra amnioszkópia következett. Az orvos a méhszájat már nem is mondta külön, mert 1111. A baba feje már nagyon a helyén van odalent. Azaz minden adott arra, hogy megszülessen, csak még nem jött ki. :D
Egy magzatsúlyszámító kalkulátor a súlyát 3 kiló 70 dekára tippeli. Kíváncsi vagyok, hogy így lesz-e. De ha pufók, márpedig zsírréteg az van rajta, ezt még én is láttam, akkor akár ennél több is lehet.
Ja már megint elvesztem a részletekben. A lényeg az, hogy végül olyan jó és tökéletes minden lelet, és Pocikának olyan jó még odabent, hogy semmiképp se akarják kizargatni, így ismét hazaküldtek.
Az amnioszkópia után megint véreztem egy kicsit. Hogy most nálam beindítja-e a vizsgálat a folyamatot, vagy sem, ezt nem tudom.

2012-02-12T10:45:00.000-08:00

Megnéztem végre a Nevem Earl utolsó részét is. Mert mindig úgy adják a tévében, hogy azt sose látom. Meg azelőtt volt pár rész, ami kimaradt, így azokat is. Ahogy közeledik az este egyre rosszabbul érzem magam. Lelkiismeret furdalásom van mindenért. Olyan, mintha nem is itthon laknék. Egyáltalán nem érzem itthon magam. Közben pedig tisztára gyomoridegem van, hogyha Roli visszatér - mert most elment a barátjaihoz Pestre egy találkozóra -, akkor apukám mennyire haragudni fog. Ezt az egészet nagyon rosszul viselem. Igazából enni se nagyon megy, mert nincs étvágyam már. És tudom, hogy ez a babának se jó, hogy tiszta stressz vagyok. Azt ami pedig bennem lejátszódik senkinek se mondhatom el igazán, azért írom le ide. Vannak jó pillanatok, amikor vissza tudom tartani az ezeken a gondolatokon való tipródást, de legtöbbször nem igazán. Úgy érzem azt akarják velem éreztetni, hogy rosszul döntöttem hónapokkal ezelőtt, és nem így kellett volna tennem semmit sem. De most már nem tudok változtatni. Illetve egy dologban tudok, de abba belefájdulna a szívem, mert azt nem tudom eljátszani, hogy nem kedvelem Rolit, és nincs szívem elválasztani őt a babától, és mégis minden körülmény erre késztet. Néha van, hogy elkezdem feladni, mert tudom, hogy nekem semmi jogom sincs itthon, néha pedig már önmagam fordulok ellene úgy, hogy állandóan hibákat keresek benne, akkor, amikor nincs is. Most ebben a pillanatban nagyon rosszul érzem magam, nagyon egyedül és magányosan. Barátaim nem nagyon vannak, akiknek elmondhatnám ezt a helyzetet, azért írom le ide. Elnézést, ha ezzel valakit megbántottam. Nagyon magam alatt vagyok, és holnap már biztos beküldenek a kórházba. Jó korán kell kelni, hatkor. :(

2012-02-12T04:16:00.000-08:00

Ez nem babás bejegyzés, csak önigazoló :D, így aki azt várja, szültem-e vagy nem, ezt ne olvassa végig.
Mindenki azzal jött nekem újabban, hogy vejj, hogy milyen a zenei ízlésem. Aztán most felderítettem, hogy a kedvenc albumom, ami több mint tíz esztendős, és nem mellékesen van rajta egy szám is, aminek New Born a címe - ezzel kezdődik - elég időtállónak bizonyul, és nagyobb kritikusok által is elég előkelő helyet képvisel a jó albumok listáján.
A Q magazin minden idők 100 legjobb albumának 2006-os listáján 74. helyezett. 2008-ban egy szavazásos listán szintén a Q magazinban minden idők legjobb brit albumai között a 28. Az Acclaimed Music listáján a legjobb albumok közül ugyan csak az 1247-ik (Az OK Computer, amit máshol pontoztak le, ennél sokkal előkelőbb helyen áll). A Kerrang!nál viszont a minden idők legjobb brit rock albumai közül a 20. 2001-ben a 9. legjobb album volt (és a franciáknál és a németeknél is). És szintén azt hiszem, a Kerrang! - nál a 21. század - ami nem lezárt még - legjobb ötven albumai közül a 13. helyet kapta.
(A többi Muse albumról elég negatívabb véleménnyel vagyok, a legelső albumukat és az Absolutiont még szeretem, de az utolsó kettő, mintha egy másik együttes csinálta volna.)
Érdekes még, hogy 2001-ben nagyon népszerű volt az Acclaimed Music szerint a White Stripes Fell in Love With a Girl című száma. És szintén a 2001-es Bubbling Under számok mellett összehasonlításul említem Nelly Furtado I'm like Bird - őt nem szeretem - mellett ott volt a Plug in Baby szintén az Origin of Simmetryről és a Radiohead Life in a Glass House, ami még szintén nagy kedvencem. 2002-ben pedig a népszerűek között a Queens of The Stone Age No One Knows-ra, ami valahogy azóta meg "hallgatja a tököm ezeket az ósdi alternatív zenéket" kategóriába került át sok fiatalnál.

Pocika egyik "kedvenc" vidám száma - bár lehet, hogy idegesíti -, ami nem Muse, de mindig felébreszti, ez. A Monty Pythonban Repülő Cirkuszában hallottuk először: (azért mutatom, mert zenéről van szó, aztán... :D legyen valami babás is):

Egyébként ha ez a sok hipszter nyolcvanas évek feelingű dolog végre kimegy a divatból valami grunge fúziós újjáéledés várható, remélhetőleg számomra sokkal élvezhetőbb zenékkel, mint amelyek ma sikeresek. Egyébként pozitívan meglepődtem, hogy 2011 legjobb albuma az Acclaimed Music szerint P. J. Harvey nevéhez kötődik (Let England Shake), akit szintén nagyon kedvelek, mint előadót, sok "szöszt" utasít a háta mögé, a szöszbe értve a mostanában népszerűvé vált Adele-t, a "ki nem ismeri" Beyonce-ét, a Kasabian Velociraptor! - át, és még a Radiohead legújabb albumát is, amit sajnos csak egyszer bírtam végighallgatni egyelőre.

2012-02-12T00:01:00.000-08:00

Sajnos ötvenezer forint, pedig milyen menő babás régiség.

Ilyesmi már van kettő is:

Meg tök jó lenne egy ilyesmi bölcső is, persze jobban kikupálva:

Ez most a babavárás álmodozás része. Valójában egy olyan régi babakocsival nem nagyon tudnék mit kezdeni. A bölcső meg már nem férne a babaholmikhoz.

2012-02-11T12:11:00.000-08:00

Ma sem vettek fel a kórházba, mert túl jó lett az NST. Nem tudom, hogyan csinálja ezt a szervezetem, meg Pocikáé, holott állítólag a méhlepény már romokban, nem tudok emiatt csak az egyik oldalamon aludni, háton ugyebár nem szabad, hason meg szinte fizikai képtelenség. Úgyhogy reggelente rendesen csípőfájdalmakra ébredek.

Minden amivel lelkesítem magam az valamennyire ahhoz kapcsolódik, hogy nem akarok lemondani azokról a dolgokról, amiket eddig csinálni szerettem. Szeretném ott folytatni majd a babával, ahol a munkámat, hobbijaimat abbahagytam. Minden más lesz, de olyan fajta vagyok, akinek ott is vannak lélekdarabjai, és ha ez nem tetszik bárkinek is, meg ettől úgy gondolja, kevesebb anya leszek, magára vessen.

Most a tippek közül egyet kaptam holnapra, és kettőt február 14-re. Akkor már biztos kórházba leszek. Csak annyit tudok, rossz lesz azt a sok anyukát látni, akiknek gondoskodó, szupervégzett, szuperintelligens és szupereltartó férje van. Vagy legalább olyan, aki lelkiekben 100%-ban tudja támogatni a párját. Ezzel nem azt írom, hogy az enyém nem tudna lelkiekben támogatni, csak egyszerűen nem ismer annyira még, hogy felismerné a szükségleteimet. Ahhoz kell egy két év együtt járás, sajnos. Ez így van.

Úgy mást, amiről most gondolkodnék nem nagyon osztanék meg. Csak annyit, hogy iszonyú kimerítő tud az lenni, hogy mint annyi mindent, amit életemben elkezdtem ezt is olyan Pató Pál urasan oldja meg a szervezetem. Pedig jó lenne, ha nekem is olyan könnyen kibújna ez a baba, mint másoknak. Már eléggé belefáradtam. Ez a 41. hét már sok volt.

Olyanok jutnak eszembe, hogy vajon nem érdemlem meg a normális szülést, vagy pedig azért alakulnak így velem az események, mert hiába küzdöttem, hogy a babámnak megfelelő feltételeket biztosítsak, mégsem sikerült még olyasmit megoldanom, mint külön lakás, vagy hogy az apukáját eltartsam. Bűntudatom van ezekért, mert egy szuperanyu képes lenne erre.

2012-02-10T10:15:00.000-08:00

Összekészítettem most már Pocika cuccait is. Azt a rucikat is, amiben hazahozzuk, mert mivel holnap lesz 40 hét 6 nap, ezért gyanús, hogy befektetnek, és akkor ki tudja, hogy mikor szülök. Az is lehet, hogy csinálnak egy amnioszkópiát, ami másnapra megindítja, az is lehet, hogy kitalálják, hogy próbaindítást csinálnak, az is lehet, hogy nem csak próbaként, hanem durván megindítják, aztán az is lehet, hogy császároznak, és ki tudja melyik napon. Meg persze az is lehet, hogy Pocika önállóan úgy dönt, hogy ki akar jönni, ez lenne a legmegfelelőbb opció. Majd kiderül. Nagyon izgulok. Félni úgy nem félek, mint pl. tegnapelőtt. Akkor Gizmó halála nagyon rátett egy lapáttal a parázásra. Az az igazság, hogy engem még annyira nem zavar, hogy Pocika bent van, már eléggé megszoktam. Meg mivel nem szültem még, ezért nem is furcsa érzés, a tudatalattim se idegesít olyanokkal, hogy már ki kéne jönnie. Valahogy úgy érzem jó még neki odabent. Aztán, ha majd ki akar jönni, majd kijön.

2012-02-09T12:40:00.000-08:00

Még mindig nem szültem, de még kórházban sem vagyok, mert az NST jó lett. Ma nem néztem flowmetriát. Ellenben örültem, hogy hazajöhettem, mert nem lenne kedvem a kórházban lenni még, amikor van tennivalóm. Legalábbis mindig így érzem, hogy van még tennivalóm. Ma nem volt menstruációs érzetű jóslófájás, csak az a fajta hasizomszorítós jóslózás, amit az NST szépen kimutatott. Hogy mit szeretnék??? Az oxitocint kipróbálhatják, és ha az beválik, akkor szülök. De ha nem reagálok rá, akkor valahogy jobb lenne a császározás, mert nem akarok egy napig vajúdni, és szenvedni azokkal a pasztillákkal, amiket olyan sokan leírtak, főleg, hogy a legtöbb ilyen mesterséges indítgatást állítólag császárral fejezik be. De egyébként mindenképpen a természetes szülés híve vagyok. Ennek nálam magánügyi okai is vannak. A lányok annyiból már érteni fognak mindent, hogy más mikulásos tekintetben is elég lassan indultak be eddig nálam a dolgok.
Akkor mindig attól indult be minden, ha valamilyen szinten lelkileg meg tudtam nyugodni. Most nem tudom, hogy ez mennyire fog sikerülni. Mert elég frusztrál az a helyzet, hogy Roli is itt ül a nyakamon, és hogy vele is foglalkoznom kell. Nekem ez a papás-mamás dolog most nem jön be. Szeretnék egyedül lenni. Mármint el se tudom képzelni, hogy mást a párja ilyen helyzetben segíti, mert engem most a párkapcsolat csak hátráltat.
Meg azt néztem, hogy azért jó lenne megcsinálni a doktori iskolát is. Legalább is középsulisként még így terveztem, s tisztára megörültem, amikor láttam, milyen lehetőségek vannak Pesten és Miskolcon. Valahogy bennem van még mindig az a bizonyítási szándék, hogy nem vagyok hülye lány, és hát ezért is érdekel a dolog. A másik, ami még érdekel azok az ősfilmek, mármint jó lenne magyar ősfilmeket kutatni, de az meg Kolozsvárfüggő. Ott pedig még sose jártam, így maradok a modern magyar irodalomnál.

2012-02-08T13:12:00.000-08:00

Nem még nem szültem, ma sem. Ma csak a védőnőnél voltam. Holnap megyünk ismét NST-re, nem tudom, hogy bent fognak-e tartani. Mindenesetre mindenféle előkészületeket tettem már. A szülést nem szeretném, ha mechanikusan indítgatnák, mert annak sokszor császár a vége, császárt pedig nem szeretnék. Valahogy attól ódzkodom. Ma valahogy lélekben jobban megijesztettek a horrorisztikus dolgok, nem tudom, miért. Sokat gondoltam Gizire, és sokszor elképzelem, ahogy itt meg ott üldögél a lakásban. Nagyon hiányzik. Persze minden így volt a másik cicóval, amikor elment, Gusztikával is. Automatikusan öntenék tejet a tálkába, pedig már nincs kinek, és még agyaltam azon, hogy ha mégis arra állnak rá az orvosok, hogy megpróbálják megmenteni, mit lehetett volna tenni, de mindig ott lyukadok ki, hogy semmit.

2012-02-07T12:53:00.000-08:00

Még tartozom annak leírásával, hogy mi történt végül Gizmóval. Most pár mondatban ezt teszem meg. Tegnap még úgy tűnt van remény. Még a napnak ugyanebben az órájában is, amikor tesóm végre beletuszkolta a vese- és az étvágynövelő gyógyszert, aztán hajnali kettő tájt már minden remény eloszlott.

Akkor kezdett ugyanis nem nyávogni, nyivákolni, vernyogni, nyauzni, vagy bármi nyávogásszerű hangot kiadni, hanem iszonyatosan sírni. Próbáltuk kideríteni az okát, próbáltuk megpisiltetni, próbáltuk kitalálni mi baja lehet. Mitől lehet neki jobb, de nem lett jobb. Az egész éjszakát átsírta. Anya próbálta nyugtatgatni, azzal, hogy egész éjjel simogatta. Én is kimentem párszor, akkor én is megsimogattam. Annyira fájhatott neki, hogy szinte alig volt magánál. Az egyensúlyát vesztve tántorgott, kereste azt a pozíciót, amiben nem görcsöl, de nem találta meg. Komolyan azon kezdtem el gondolkodni, hogy nincs-e valamilyen módszer a fájdalomcsillapításra, és hogy miért rakják össze oly módon az elsősegélyládákat, hogy egy csöppnyi lidokainos injekció sincs benne. Tudom, mert sokak szerint a narkósok ezzel is visszaélnének. Ilyenkor áldom ezt a világot, hogy annyira félnek az ilyen szerekkel való visszaéléstől, hogy még a kórházakban sem állnak emberhez méltó módon a végstádiumú betegek fájdalomcsillapításához.

Végstádiumú, azért írom ezt, mert szegényke tényleg elért arra a szintre amelyből nem volt visszaút. Az orvos szerint a veséje még hatalmasabbra duzzadt, és egyszerűen már azért nem pisilt semmit, mert a szervezete egyáltalán nem dolgozta fel se az ételt, se az italt. Azért hányt előtte egy egész álló napig. És hiába ivott tejet, az is már csak rossz volt neki.

A hangját hallva szinte mindig éreztem a fájdalmát. Mintha azt mondaná: "Neeeee! Fááááj! Ajjj!" ha pedig egy macska sír a fájdalomtól - pedig a macskák arról ismertek, hogy szótlanul tűrik a fájdalmat - akkor ott már nagy baj van.

Amikor elmentünk NST-re, csak az járt a fejemben, hogy minél hamarabb hazaérkezzünk, hogy minél hamarabb vihessük Gizit az állatkórházba, hogy minél hamarabb véget vessenek a fájdalmának. De aztán elég sokáig voltam, mert elég lassan adták ki az NST-leletemet, és utána még csináltak egy flowmetriát is, ami jó lett, így legközelebb csütörtökön megyek vissza, ha nem szülök addig.

Gizit el is vittük az állatkórházba olyan tíz óra körül. A doki azért még megvizsgálta, és akkor mondta, hogy a vesék már hihetetlenül megnagyobbodottak, és hogy a macskának az fáj. Lényegében a beteg, rosszul működő vesék miatti vesegörcse van, és azok a vesék már nem fognak meggyógyulni. Gizit elaltatták. És bevallom utálom az ilyesmit, és már volt sajnos alkalmam végignézni állatok altatását, de ezúttal ez volt az, amikor úgy tűnt számomra Gizinek megváltás volt ez az injekció. Ahogy enyhült a görcs, lassan elpilledt, addig a fájdalomtól megfeszült izmai teljesen elernyedtek, szépen le lehetett fektetni, mert nem akart már nem akart egy számára rendellenes pózban - terpeszben - ülni, és ami a lényeg, hogy már nem zilált, nem reszketett, nem sírt és nyüszített, és úgy tűnt megnyugszik, és neki ez jó. És akkor megnyugodtam. Még mondtam neki, hogy majd sokat mesélek a kisfiamnak róla, meg, hogy találkozni fog az anyukájával, aki a nyáron halt meg. Azután az orvos kiküldött minket a rendelőből, és beadta az eutanáziás injekciót. Ennyi volt az ő utolsó története.

De az ő életének története ennél sokkal szebb azért. Csodával határos módon látta meg először a napvilágot 2005-ben, amikor már azt hittük, hogy a halott testvérét egy újabb halott kismacska fogja követni. De ő egészségesen jött a világra. Nagyon cuki kismacska volt. Egy kis pandácskára emlékeztetett. A Gizmó nevet tesóm ragasztotta rá. Amikor először megláttam azonnal kiválasztottam őt, és valahol ő is engem. Futni úgy tanult meg, hogy az embereket követte. Sokszor volt gyáva, és nem nagyon szeretett volna az anyukájától vadászni tanulni, éppen ezért sokszor bújt el a "vadászat leckék" elől, mert mindig olyan kis tipikus tejfelesszájú házimacska volt ő, aki nem akart messzire kerülni az emberektől, és aki jól érezte magát a lakás közelében. Ahol a hasán egy fekete foltot viselt ott volt valóban is a köldöke. Éreztem még babakorában, amikor megérintettem a hasacskáját. Sokszor fitogtatta hiúságát. Akkor is, ha néha idegen emberek, mondjuk munkások jártak a kertben. Szerette, ha megdicsérik, és azt mondják neki, milyen aranyos és hogy milyen szép. Ezt ő mindig értette. Az egyik jól sikerült fotóját beválogatták az egyik Macska magazin számba is. Úgy hogy a tartalomjegyzékben is szerepelt, a rovatoldalon pedig fél oldalt foglalt. Szeretett füvet rágcsálni. Rossz szokása volt a cérnaszálak, szőrös takarók rágcsálása, emiatt sokszor keletkezett a belében olyan szőrlabdacs, amit csak arra való pasztákkal lehetett feloldatni. Hihetetlenül puha volt a szőre, soha nem harapta meg az embert, mindig olyan tejillata volt, mert világ életében sok tejet ivott, ami azért is tette még aranyosabbá, mert hát valóban bocifoltos volt a mintázata, olyan volt, mintha egy mesekönyvrajzoló találta volna ki.

Amikor hoztuk haza utoljára végig mellette ültem a kocsiban. Amikor eltemettük eltemettem vele azt a takarót, amit még a volt barátomnak a nagyamamájától kaptam, hogy a macskák arra üljenek. Arra ültettük Gizmit. Meg betettem hozzá egy kis origami bocit is, amit azért készítettem, mert a bocikról mindig ő jutott eszembe.

Sikerült eltemetni, ami azért jó, mert belebetegedtem volna, a kis hófehér-fekete mintás testével egy ismeretlen és horrorisztikus helyre kerül. Most ez sehogy se hiányzott volna. Jó helyen volt ő itthon, a kertben. Ide született, és itt is fejezte be. Az anyukája mellett hantoltuk el. Most már örökké egy helyen nyugszanak. Béke poraira.

2012-02-07T09:46:00.001-08:00

Találtam egy tök jó posztmodern "verset", amikor a flowmetria után kutattam:

Extraabdominalisan átültetett cseplesz
lebeny mikrocirkulációjának intraoperatív
vizsgálata laser Doppler flowmetria segítségével
kutyán

2012-02-07T02:57:00.000-08:00

Gizmi Gizmó Gizmondó 2005-2012 Béke Poraira

2012-02-06T08:00:00.000-08:00

Voltam NST-n, reaktív lett, de mivel időn túl vagyok, így csináltak flowmetriát. Kiderült, hogy a pyelon nem szívódott fel, sőt a bal oldali, ami csak 6 mm volt még a 31. héten az azóta 13 mm-re nőtt, sőt a jobb oldali is megvan. Így valószínűleg Pocikára születése után nem sokkal kismedencei ultrahang vár. Ráadásul most úgy vették észre, hogy csak flowmetriát kellett volna csinálnia az ultrahangosnak, de lelkiismeretes volt, így ezt is ráírta a lapra. A múltkor az ultrahangos néni nem tudom, miért nem vette észre, amikor külön rá is kérdeztem. Úgy tűnik, csak a terminus lejárta után veszik komolyan az embert vagy a fene tudja.
De ezzel még nem volt vége, mert behívtak külön a vizsgálóba, és megnézték a méhszájat, akit érdekelnek az értékek: 2111. És végeztek amnioszkópiát, amitől egy kicsit beparáztatott az anyukám és a védőnő, hogy fájni fog, de mire oda jutottam volna, hogy felkészüljek a fájdalomra, már be is fejezték a vizsgálatot. Picit véreztem utána, emiatt pedig izgultam, meg azért is, mert anya azt mondta, hogy nála egy vérzős amnioszkópia indította be a szülést.
Holnap már fél nyolc előtt menni kell. És azt mondják készüljek arra, ha nem szülök hétvégéig, be fognak fektetni. Ez a helyzet. Utána valahogy úgy éreztem magam, mint valami zombi. Nagyon kába lettem. Az Aldiban végigolvastam minden furcsa eledel címkéjét. És vettem is tartármártást és thai-szószt tandoori módra. Fura, de a gyömbéres thai-szószos rizstől egyáltalán nem égett a gyomrom. Úgyhogy az egy jó kaja reflux ellen. Más most hirtelen nem jut eszembe, amit leírhatnék.

2012-02-06T02:43:00.000-08:00

Még nem szültem. És ahogy tapasztalom meg érzem, még nem is fogok. Nagyon frusztál, hogy minden terhes ismerősöm közül pont én vagyok az az egy szerencsétlen, aki túlhordja. Pedig nem akarok amnioszkópiát, meg azt se akarom, hogy Pocika nehezen jöjjön világra, mert nagyobb már, mint ahogy elvileg a kiírt időben világra kellett volna jönnie. Közben tiszta ideg vagyok, mert Roli is itt ül a nyakamon már a hóhelyzet miatt, és egy percre se tudok egyedül lenni. Elég zavaró, hogy vele is állandóan foglalkoznom kéne, pedig örülök, ha magamra és a babára tudok koncentrálni.

2012-02-04T12:02:00.000-08:00

Nem tudom, mi bajom van, de mintha teljesen elszállt volna az időérzékem. Tiszta euforikus minden. Jóslófájások vagy igaziak. Nagyjából fél óránként jelentkeznek, de nem túl erősek, és olyasmi, mint a menstruációs görcs. Ezért el is mentem lefürödni. Állítólag attól kiderül. De csak annyi történt, hogy jól ellazultam, és mielőtt beléptem volna a kádba azelőtt remegett minden tagom, de ez elmúlt, és most valami hihetetlen érzés kerített hatalmába.

2012-02-03T09:00:00.000-08:00

Voltunk az állatkórházban, és ott egy másik orvos volt, aki jobban ért a macskákhoz. Ő már fagyállómérgezésre gyanakszik. Ez semmiképpen sem jó, mert a fagyálló veseelégtelenséget okoz macskáknál. Valószínűleg ezért nem pisil Gizmó rendesen. Holnap is visszük az NST után pisiltetni. És reméljük a jövőhéten valamennyire kezd visszaállni a veseműködés. A vizelete egyelőre egykeresztes. Azaz olyan, mint az enyém fehérje van benne rosszaságként. Ebből ítélve én még úgy gondolom van remény, azaz a veséje valamennyire működik.
Szóval kedves állattulajdonosok, figyeljünk arra, hogy kutya, macska ne érintkezzen fagyállóval, mert pár lefetyelés is súlyos, akár halálos kimenetelű is lehet. Reménykedem, hogy Gizmó túlélje ezt az egészet, és még láthassa a kisfiamat. Azért jobb tudni már, hogy mi a baj, jobb az, hogy nem a bizonytalanság tudatával visszük gyógykezeltetni, akkor is, ha a probléma igen súlyos.

2012-02-02T12:54:00.000-08:00

Ma estére nagyon rosszul voltam/vagyok. Nem tudom, miért. A vérnyomásom rendben van, nem magas. De akkor is szédülök, és valahogy egy póz sem kényelmes, ahogy ülnék, és alig tudok koncentrálni egy dologra.
Ezt mindenképpen elmondom holnap a védőnőnek.
A mai NST reaktív lett. Szombatra beküldtek a kórházba kontrollra. Úgyhogy most már tényleg megint készülök arra, hogy ha valami van, akkor bent is tarthatnak. Egyet nem szeretnék, így meg is írom azt a listát, hogyan szeretnék szülni. Nem szeretnék, ha szülés közben állandóan az NST-re lennék kötve, és meg se mozdulhatnék. Régen is, amikor görcsöltem nagyon jól oldotta a feszültséget, ha éreztem szabadon mozoghatok, nyújtózhatok. Ha eljönnek a fájások, nem akarok egy helyben feküdni, vagy ülni, ráadásul szerintem képtelen lennék arra koncentrálni, hogy azt a hülye gombot nyomogassam, hogy mikor érzem a baba mozgását. Ki vagyok akadva még az NST-s szülés gondolatától is, annyira elegem van már ezekből a paranoiagépezetekből. Mert a flowmetria egyértelmű, az ultrahang egyértelmű, NST-nél meg ha bealszik a baba, akkor az azonnal gyanús az orvosoknak, ráadásul már nagyon kicsi a hely, és persze, hogy ilyenkor lustább. Valahogy az NST-t már rendellenesen teljesítménykényszeresen élem meg. Ez zavar a legjobban.

---

A macskáról: nem tudjuk, hogy pisil-e rendesen, mert kint végzi a dolgát a kertben, és amikor követte anyukám, akkor nem pisilt, de lehet, hogy kiszaladt máskor napközben. Ma már magától evett konzervkaját, és ivott tejet is, kétszer is. Valamint a tablettákat is sikerült beletuszkolni.

2012-02-01T09:54:00.000-08:00

Miután jól beparáztam, hogy el fogják altatni a macskát, már én is sírtam, amikor vittük vissza kontrollra az állatkórházba. De végül kiderült, láza nincs, a beleivel probléma nincs, a röntgen szerint a veséi nagyobbodtak meg. Valami miatt nem tud pisilni rendesen ez a problémája. Kapott három nagy szuri infúziót, mert hát már kiszáradt, továbbá antibiotikumot, valamint kinyomták a hólyagból a pisit, amit nem tudott kipisilni. Az rejtély, miért nem pisil rendesen, mert se veseköve, se vesehomokja semmi ilyenje nincs. A röntgenről kiderült, hogy őt is meglőtte légpuskával a szomszéd, mert a gerince fölött található egy légpuskagolyó. De ez még régen történt. Utálom az ilyen szadista embereket, nem tudom, hova tenni azt, hogy valaki képes ilyesmire.

2012-02-01T05:16:00.001-08:00

A macskánk a halálán van. Tesóm ma rosszul volt, most pedig állandóan sír, és olyanokat kérdez, hogy miért kell Gizmónak meghalnia. Én pedig már teljesen beletörődtem, hogy valószínűleg túlhordom a babát... :(

2012-01-31T12:53:00.000-08:00

A macska ma csak egy deci vizet ivott. Enni nem evett. Pedig hányszor eszembe jutott, hogy majd a kisfiam látni fogja őt, és aranyosnak tartja majd. De lehet, hogy ezt már nem fogja megélni a cicus. Amúgy ma sajtos pogácsát sütöttem, nagyon finom lett, bár mivel nem elemzem ki készítésének folyamatát dekonstruktív módon összehasonlítva azt bárminemű alkotófolyamat részegységeivel mindenféle szem- és szellemkápráztató szavakkal megspékelve, így valószínűleg nem sok embert érdekel.

2012-01-30T13:57:00.000-08:00

Ma reggel nehezen keltem fel. Nem igazán aludtam ki magam, amikor meg aludtam volna, akkor pedig már fel kellett volna kelnem, hogy eljussak NST-re. Egy pár percet késtem, majd maratoni NST kezdődött. Ha jól számolom kb. egy órán át tartott. Az elején nem ébredt föl még igazán Pocika, így megrázogatták, aztán felébredt, de akkor az a tappancs, ami a pulzusát mérte elcsúszott, és az én szívverésemet kezdte mérni, így vissza kellett állítani, majd mivel "gyanús NST-snek számítunk" így minimum még egy fél órán NST-ztek, ami alatt megfájdult a hátam - pedig eddig a terhesség alatt az anatómiai párnának köszönhetően sose fájt -, Pocikát pedig megint fel kellett rázni, ugyanis megint elaludt. De végül reaktív lett a lelet. Azért ha egyszer veszem a fáradságot az összes NST, CTG, FTT be fogom szkennelni.

Örültem, hogy nem kellett kórházba mennünk. Nagy kő esett le a szívemről, ugyanis még ma nem akartam befuvaroztatni magam.

Úgy tűnik, egyelőre a napkitöréseknek nem nagyon van hatásuk egy-két kósza jóslófájást leszámítva. Sőt az időjárás változástól is inkább a fejem fáj, minthogy azt érezném, hogy Pocika ki akarna bújni. Nagyon jól elvan, úgy ahogy eddig is. Kicsit olyan érzésem van, mintha ez már mindig így lenne. Tudom, hogy nem lesz így, és valószínűleg a hormonok teszik azt, hogy legtöbbször annyira nyugodt vagyok, hogy majdnem elalszom.

Ma nem velem, hanem az egyik macskánkkal voltak zűrök. Gizmóval. Ugyanis már három és fél napja alig eszik, iszik, egész nap csak fekszik, csipás a szeme. Tesóm körmönfontan addig verte a hisztit, amíg az ő közreműködése és kísérete nélkül rá lettünk véve, hogy Gizit azonnal orvoshoz kell szállítani, mert hogy olyan büdi lett, mint a másik macskánk, amelyik meghalt - egy teljesen más betegségben, egy kutyharapástól kialakult tályog elfertőződésétől -, meg mi az, hogy mi úgy foglalkozunk a macskával, mint amikor ő beteg kezdett lenni (ez utóbbi állítása kapcsán inkább semmit se mondok csak annyit, hogy amikor a pszichológus az utolsó pillanatban is állította, hogy biztos csak valami lelki ok áll a háttérben, én mindenféle szakdokikhoz cipeltem, hogy derítsék már ki a bénulás fizikai okát...)

Így anyával elvittük Gizit még koraeste - prevening - az állatkórházba, hogy csináljanak vele valamit.

Nem sokkal azután, hogy letették az asztalra hőmérő került a macsek hátsó felébe. No ezt ő nem igazán tolerálja. De mindezt tetézte az, hogy a doktornő az ujjával is benyúlt a már említett testnyílásába. Láza 38 fok - ami macskánál nem jelent semmit -, a veséi duzzadtak voltak, meg a hasacskája túl kemény. Nem igazán tudta megállapítani, mi a baja, így még vissza kell vinni őt csütörtökön. Ma négy szurit kapott. Hazafelé már nem nyávogott a kocsiban, hanem még el is szunyókált.

Amúgy diagnózisnak az enteritist és az obstipatiót javasolták. Az egyik latin szó a bélgyulladást a másik a székrekedést jelenti.

Ami vicces, pedig amúgy nem lenne vicces, hogy amikor Gizinek ki kell rohannia hányni, akkor mindig úgy kezd el nyávogni, hogy: "ajjajajajj" - de tényleg, mintha ezt mondaná, aztán ki is szalad azonnal a macskaajtón.

Ma még kavartam egy adag vaníliás túrókrémet, de mazsola helyett aszalt cseresznyét tettem bele, mert csak azt találtam. Pedig amúgy szerettem volna sajtos pogácsát sütni, csak aztán valahogy elment az idő, meg még nem mertem nekiállni, mivel a családomban eddig mindenki elégedetlen volt a saját általa sütött pogácsával, és félek, hogy ez az elégedetlenség ragadós tud lenni.

Meghallgattam egy rövid kritikát a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiről, és igaza volt benne a hölgynek, hogy a regény címében a különleges szón van a hangsúly. Persze az is kérdés mitől válik valaki különlegessé? (És itt most egyáltalán nem azokra a goth csajokra és piszok fekete alakokra gondolok, akik a Brian életéből kántálhatnák: "mi mind egyéniségek vagyunk" - remélem érzitek az iróniát. :))
A különlegességet legtöbbször nem belülről érzi meg az ember, ahogy itt Jacob identitásának kezdetben egyáltalán nem része a különlegesség, sőt teljesen hétköznapinak tartja magát, akivel különleges dolgok történtek. A valóságban is így van ez. A különlegesség érzetet az teremti meg, ha a környezet kezdi el furának látni az embert. Aztán van, aki ezt észreveszi, van, aki pedig nem. Akinek elég alacsony az érzelmi IQ-ja még akár különlegesen is tök átlagosnak tarthatja magát.
Persze már nagyon kis korban is furának láthatják az embert, és akkor hamarabb beépül az ember lényébe, hogy valahogy más mint az átlag. De aztán ha nagyon sok szintén hasonlóan csodabogár ember kerül a környezetébe, és azok lesznek a barátai, akkor szintén elveszti különlegességét, mert a csodabogarak között ő már nem lesz különleges. És ennek a különlegességnek az elvesztése egy piszok pozitív dolog, mert akkor úgy érzi az ember, végre megtalálta a helyét, és végre felnőtt.

2012-01-28T12:51:00.000-08:00

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tesztelhetem a napkitörés szülésindításra gyakorolt hatásait. :D Ugyanis tegnap ismét napkitörés volt, aminek a hatása kb. holnapután érne, és erőteljesebb a múltkorinál. A számítások alapján a kitörés nem a Föld felé irányul, de hatással lehet a Földre is.
A helyzet egyébiránt változatlan.
De érdekes régi babaképeket találok a Flickr-n. Ezekből osztanék meg párat. A Greene Connections'-ből valók.

2012-01-27T13:55:00.000-08:00

A legutóbbi vérvételhez beadott vizelet sajnos fehérjés lett. Majd hétfőn kiderül, hogy ezzel most lesz-e valami. Az RDW érték is kissé magas. Magzatmozgás még mindig jó, igaz Pocika pont 17 körül aludt be. Viszont, amikor elmentem a leletért, és utána voltam boltban felébredt. Most is ébren van, és lökdösi a bordámat.
Szórakoztatásul ma "pár okos idézetet" akarok még lefekvés előtt megosztani veletek, amelyeket különböző szülésre felkészítő könyvecskékben és honlapokon olvasgattam. Remélem, sikerül bemásolnom őket.

Teendő a 39. héten: (szülés előtt)
"Egyeztess időpontot a fodrászoddal... Ne felejtsd el, hogy még soha nem készült rólad annyi fénykép, mint amennyi most fog, a kicsivel a karjaidban, és noha nem te leszel a fotók sztárja, nem mindegy, hogy hogyan festesz a képeken." /babaszoba.hu/ (Igen, ez a legfontosabb a szülés előtt!!! Akkor már minimum egy Madame Pompadour frizura :D)

Tanács a 17. terhességi héten: (még a félidő előtt)

"Ha a kis trónörökösödnek saját szobája lesz, itt az idő, hogy elkezdj gondolkodni a dekoráción!
Ne költs vagyonokat, egy kisgyermek birodalma nem kifejezetten időtálló alkotás... Válassz tartós, súrolást is álló falfestéket, tapétát, burkolatot." /babamamas.hu/ (Tudni kell, hogy egy kisbaba fél éves koráig fel sem tudja emelni a kis buksiját egyedül, nemhogy pikasszóskodna vagy ördögöt festene a falra - ahogy e blog szerzője tette azt öt éves korában)

Terv a 40. hétre a szülés kiírt időpontjához nagyon közel:
"Szervezzenek párjával, vagy társasággal programokat, ne otthon várják, hogy meginduljon a szülés. Mindenki örülni fog, ha lemondanak egy programot, mert szülni mennek." /Gyermekszületési Tanácsadó 4/2/ ("üdítő jelenség", amikor egy gardenpartyn elfolyik a magzatvíz, főleg a házigazdák számára :D)

Egy rendkívül fontos dolog, amit be kell csomagolnunk, ha szülni megyünk:
Citromkarika /ajánlat a védőnőtől kapott listáról/ (Mert a kórházban titokban tequilát és sót osztanak a már megszült nőknek)

A 40. (utolsó) terhességi héten csakis erre gondol az ember:

"Csak nehogy Mari nagynéném orrát örökölje!" /babasmamas.hu/

42. terhességi hét túlhordás esetén:
"Próbálj lazítani, nézd meg a Barátok Közt 44389. epizódját és tudd, hogy gyermeked nemsokára világrajön." /babasmamas.hu/

Továbbá fontos tudnod:
"A születéskor a gyermeked több, mint 70 különböző veleszületett feltétlen reflex-szel rendelkezik, közte némi salsa tudással." /babasmamas.hu/ (no erre a salsára már most kiváncsi lettem :D)

2012-01-26T04:40:00.000-08:00

Köszönöm, hogy a legutóbbi bejegyzésemnek akkora olvasottsági sikere volt, mintha egy freeblog vagy egy indexes blog.hu kezdőlapról kattintották volna, vagy pedig egy saját blogreklámozó oldalon ajánlottam volna Facebookon plusz Twitteren.
Pár napja tudom, hogy nem írtam, de lényegében nem történt semmi az enyhe és rendszertelen jóslófájásokon kívül, valamint, hogy meglátogatott az új védőnő, aki nagyon kedves és aranyos. Az előző is az volt, és szerencsére a mostani is az.
Ma már két három jóslófájásom is volt.
Voltam újabb NST-n, ami jó lett, pedig most nem nagyon ébresztgettem Pocikát, szóval ez egy igazi jól sikerült NST. És a magzatmozgás sem változott. Úgy tűnik nincs min aggódnom, és nincs semmi gond, a következőre hétfőn megyek, ha addig nem jön közbe valami. Itt most a szülésre gondolok, mert már abban az időszakban járok, amikor tényleg elkezdhetek lebabázni.
Ami kínoz az még mindig a gyomorégés és a reflux, így már este hét körül abbahagyom az evést, és többnyire csak vajkrémes kenyeret és vajas pirítóst eszek. Az enyhe diétának köszönhetően a súlyom is rendeződni látszik. Pocika hízik rendesen, rám pedig már nem rakódnak plusz kilók. Bár olyan plusz kiló, ami meglátszott volna, eddig sem rakódott, de azért aggódtam emiatt, mert sokszor mondták nekem, hogy ha valaki szül, akkor majd nehéz lesz utána visszanyerni az alakját, pedig sok pozitív példát is láttam. Mármint olyan kisgyermekes anyukákat, akik nagyon csinosak.
Olvasom a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit. Egy kicsit zavar benne a főszereplő "ifjúsági stílusos" modora - vagy legyen egy visszafogott kicsit sznob tinédzser kiforrott szókinccsel és úri modorral, vagy egy szlengekben beszélő laza alak -, és van pár rettenetesen elszúrt természettudományos hasonlat és metafora, ami azonnal "kiszúrta a szememet". Az író keveri a tömegvonzást, gravitációt a centrifuga hatással - ilyenkor inkább egyszerűen beszélne nehézségi erőről! -, a szupernóva hasonlatnál csak a szupernóva elhalványulását veszi figyelembe, amikor a szupernóvák inkább arról nevezetesek, hogy új csillagokként tűnnek fel az égen, és az elhalványulás egy furcsa képzavart okoz. De ami a leginkább idegesített az az XY km/órával zakatolt a szívem. A szívdobogást nem lehet a sebesség mértékegységére átfordítani. Ezt az írónak vagy nem kellett volna beleírnia, vagy pedig arról tanúskodnak, hogy Jacob Portmannak - a főszereplőnek, aki E/1. személyben meséli el a történetet - fogalma sincs az alapvető tudományos fogalmakról.
Amúgy a regény alapgondolata, a történetvezetés, a hihetetlen ötletek mind-mind szuper benne. Nekem hiányzik kicsit a saját stílus, de ez már csak olyan európaias nyavalygás a részemről. Egy amerikai regénynél, ami bestseller ráadásul nem húzótényező, hogy az író egy saját stílust tudjon felmutatni. Igaz Jacob egy különleges gyerek, és pont ezért Ransom Riggs helyében egy kicsit különlegesebbé tettem volna a stílusát. Jó, azért nem beszéltettem volna burgessi newspeak orosz-angol keveréknyelven, de mivel úgy tűnik egy intelligens srácról van szó, simán ki lehetett volna találni a személyéhez egy hasonló nyelvi leleményt, és így még jobb lenne ez a regény, ami amúgy jó, mert kiemelkedik a kortárs fantasztikus irodalom többnyire azonos sémákra építő repertoárjából, és mondhatni a XIX. századi gyökerekhez tér vissza.
Hasonlításként szerintem a Harry Potter rossz hasonlat. Aki csak ennyit lát a könyvben, az nem látja a lényegét. Inkább Pán Péter akkor, mint Harry Potter. Egy olyan Pán Péter, amit az anakronizmus alkot.
És ismét itt vagyunk a kedvenc témámnál a XXI. századi anakronizmusnál. Nem szeretnék spoilerezni, de ebben a történetben hihetetlen nagy szerepe jut a célzott anakronizmusnak - korszerűtlenségnek - és az időproblémáknak, aki végigolvassa az tudni fogja ezt, csak éppen lehet, hogy nevén nem tudja nevezni. Nem írnék többet a Vándorsólyom kisasszonyos anakronizmusról, de cselekményépítő szerepe van, olyan szinten, mint ahogy a szöveget magát kéz a kézben vezetik az inspirációs fényképek.
Na már megint a szokásos agymenésem kezdődött meg. Babanaplóba ilyeneket írni!
Pocikának amúgy van már a két régi kising mellé, régies típusú pólyácskája is, meg kötött kis zoknija, szóval biztosan fogok róla olyan fotót készíteni, ami anakronizmusnak hat majd. De azért túlzásokba semmiképpen nem akarok majd esni, mármint nem akarom azt, hogy húszévesen cikinek érezze a babafotóit.
Ma nagyon sok hó esett, és nem igazán merek elindulni az SZTK-ba, - mármint anya mondta, hogy ne menjek, mert megcsúszhatok - egy leletért kellene még bemennem, majd holnap.

2012-01-21T13:14:00.000-08:00

A babára való várakozás nagyban hasonlít arra a várakozásra, amikor egy fiút vártam hazatérni Amerikából. Csak képeket ismersz az ismeretlenről, akiről tudod úgyis, hogy feltétel nélkül szeretni fogod. Csak a távolság ezúttal nem fizikai, mivel itt pihen és mocorog a szívem alatt. De mégis csak akkor érzed közel magadhoz, ha rágondolsz erősen, elképzeled, beleéled magad, és kínzó, hogy a valóságban csak a gépek által tudsz az érzékeid útján kapcsolatot teremteni vele, leszámítva a pocisimogatásokat és kopogtatásokat. A szívdobbanás érzékelő tappancsok által érzed a szívverését, és kiírja a kijelző, hogy 143, 139, 141... és így tovább, vagy az ultrahangon látod őt megmozdulni.

2012-01-20T04:27:00.000-08:00

NST, amire direkt ébren akartam tartani a babócát. Sikerült, így reaktív lett az NST. Azaz Pocika nem szunyált be rajta, így nem küldtek minket tovább ma sehová, csak vérvételre. Valószínű, hogy a meszesedés, és már az említett magas kalciumszint miatt, de lehet, hogy csak a biztonság kedvéért. Az orvos nagyon rendes volt, mert megnézte külön az ultrahangos lapot is, és külön rögzítette. A Semmelweisben a leleteket valami miatt lusták átnézni ilyen alaposan.

A vérvételen ismét ahhoz akartak küldeni, aki a múltkor nem találta a vénámat, ezért rossz helyre szúrt, és alig akart jönni a vér, utána a karom pedig egész nap fájt. Megkértem, hogy ne haragudjon, de én inkább a kolléganőjéhez mennék. Szerintem neki is jó volt így, mert nem okoztam neki újabb sikertelen élményt, a kolléganője pedig tényleg pár másodperc alatt, úgy hogy meg sem éreztem, levette a véremet.

Hazaérve nagyon elfáradtam, alig bírtam ébren maradni. A Salvus víz hat, csak éppen mindig evés előtt kell inni belőle, mert amikor már jön a reflux nem nagyon használ semmit.

2012-01-19T10:07:00.000-08:00

2012-01-19T09:35:00.001-08:00

A legutóbbi ultrahang leletre azt a vicces tényt rögzítették a szülés várható idejéhez, hogy már 212-ben megszültem. Így a gyermekem még az ókorban született, akkor pontosan, amikor a Wikipedia szerint Caracalla császár kiterjeszti a római polgárjogot a Római Birodalom valamennyi szabadon született lakosára, és Antoniniana
Caracalla elkezdi a nevét viselő hatalmas fürdő építtetését Rómában.

Éjjel felpolcoltam a párnáimat, így majdnem ülve aludtam a reflux miatt. Ki lehetett bírni, csak nagyon sokszor felriadtam, ez zavart egyedül. Illetve elkezdtem olvasni végre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei c. könyvet.

Ajánló annak, aki nem tudja, miről van szó:

Több gondolat kavarog a fejemben a könyv kapcsán. Az első, hogy az USA-ban lehetséges az, hogy egy ilyen tematikájú könyv megjelenhessen egy elsőkönyves szerző tollából. Ebben a mondatban benne van az a tehetetlen irigységem, hogy még mindig őrzöm a hasonló hangulatú írásaimat. Valahogy nehéz azt megemészteni, hogy a novelláimat, amelyekre évente egyszer-kétszer megpróbálok kiadóknak elküldeni, mindig visszadobják - persze valószínűleg túlírt fércművekről van szó. Nagyon becsülöm Ransom Riggset, hogy ő meg tudta jelentetni ezt a könyvet, és fel is nézek rá, az meg, hogy külön sikere lett, nagyon nagy dolognak tartom.

A képekkel való kombináció azt juttatja az eszembe, hogy ez a könyv már túl akar lépni az egyszerű szépprózán, azaz több médiumot alkalmaz. A képek nemcsak fő ihlető források és nemcsak egyszerű illusztrációk, hanem egyfajta belső "bizonyítékok", olyan alkotóelemek, melyek szervesen beleépülnek a történetbe, mint például egy képes-írásos személyes blogban, amikor valaki a macskája történetéről ír, és folyton fotózza a macskáját, és így is megmutatja, mi történik vele. Persze a Vándorsólyom kisasszony nem valóságos történetet, nevezzük tévés fogalommal realityt dokumentál, hanem egy fantasztikus történetet.

---

Tegnap végre sikerült megfőznöm életem legjobb csirkés eledelét, csirkét chakalaka mártásban. Olyan kiváló lett, mintha étteremben rendeltem volna. Pedig amúgy sült husikat eddig mindig keményre, sósra, fűszertelenre csináltam, mindenkinek nyávogtam, hogy sosem megy. Azt hiszem, most jött el a váltás pillanata. Bevallom, ezt a receptet először azért néztem ki, hogy az egyik ismerősöm dél-afrikai paródia alteregójának ajánljam, de aztán ezzel álmodtam, több éjjelen át, hogy milyen finom lehet, és meg is csináltam.

---

Izgulok a holnapi vizsgálat miatt. Közben ma délután hallgattam a Bartók Rádiót, és arra gondoltam, az jutott eszembe, hogy miért nincs az életemben egy olyan ember, akivel értelmesebb dolgokról tudnék beszélgetni. Zenéről, művészetről, valamennyi tudományról, vagy csak úgy egyszerűen az életről.

2012-01-18T14:13:00.000-08:00

Kiderült, hogy elmeszesedett a méhlepény, és III. fokozatú az öregedése. Az ultrahangos néni nem hitte el, hogy nem dohányzom. Az az érdekes, hogy utánaolvastam, és más nemdohányzóknál is meszesedett és öregedett a lepény. Sokan a túlságosan vízköves vizet okolják. Amit én okolok az Rennie antacidum rágótabletta, amit terhesek is szedhetnek, és reflux és gyomorégés ellen alkalmazzák. Ezt szedem több hónapja, tök jó gyomorégés ellen, de közben méhlepény meszesedést okozhat, úgy hogy azt fel sem tüntetik a mellékhatások között.
A Rennie szó szerint mesterséges vízkő. Mivel kalcium-karbonátból - mészből - és magnézium karbonátból áll. Egy bizonyos mértékig biztosan hatékonyan fel tudja használni a szervezet. De bevallom én már hármat beszedtem belőle naponta, ugyanis annyira égett a gyomrom, ezenkívül pedig ettem kalcium tablettát is, és valahol a felesleges mész le is rakódott belül.
Elnézést, hogy okoskodom, de ezt le kellett írnom. Úgyhogy most nincs igazán jobb ötletem, mint hogy holnaptól Salvus gyógyvízhez fordulok, ami pedig lényegében vízben oldott szódabikarbóna.
De visszatérve a méhlepény elöregedéséhez: az új védőnőm - mert közben cserélődött - elintézte, hogy a másik rendelőbe, ahova előzőleg mentem mehessek pénteken NST-re, a lepény öregedése miatt. Ugyanis, ha bármi baj van, akkor itt az már meglátszik. Ma is már terhelésest kellett csinálni. Szerintem Pocorgó megint bealudt, mert a terhelés után már jó lett. A flowmetria szintén megfelelt. Minden jó lett, csak a méhlepény nem. Az UH-s papírra valahogy nálunk nem szeretik ráírni a súlytippet. Azért én kiszámítottam egy kalkulátorral, hogy már most 3 kg körül mozoghat. Azért szerintem ennél lehet, hogy picikébb. Amúgy pont 9 centis a kis buksija.

2012-01-15T12:16:00.000-08:00

Végül lezuhant az űrszonda, és még mindig nem babáztam le. Ellenben ma valahogy nagyon is tettre kész voltam, addig, amíg rám nem tört délután egy hihetetlenül erős álmosság, és órákra be nem dőltem az ágyba. Olvastam erről valamelyik könyvben, hogy ez teljesen természetes ebben az időszakban, így nem aggódom.

Ma két jóslófájásom is volt. Az egyik egy órakor, a másik nyolc óra előtt pár perccel. Pocorgó most csuklik.

2012-01-14T13:08:00.000-08:00

Annyit foglalkoztam tavaly a Fobosz-Grunt űrszondával, hogy kitaláltam, hogy biztos akkor fogok szülni, ha annak a darabjai a Földbe csapódnak. Aztán ma néztem róla az infókat. Sokáig úgy volt, hogy hétfőn vagy kedden csapódik be, a Katasztrófavédelem honlapján viszont már az áll, hogy holnap kora délután érkeznek a darabok. Ez az orosz számításokat tartalmazza.

"Az orosz számítások szerint a 13 ezer 200 kg tömegű műhold a tegnapi előrejelzésekkel ellentétben várhatóan vasárnap kora délután csapódik be a Föld felszínén, a földet érés helyét egyelőre nem tudják megbecsülni."
/Katasztrófavédelem/

Másról:
A fészekrakó ösztön miatt csináltam tiramisút, hamisat, amiből kihagytam a tojást. Ezenkívül főztem magamnak spagettit, és minden sznobságomat levetve - igaz közben Bellini Normája ment háttérzeneként - spagettikrémes, tejfölös, trappistasajtos spagettit ettem (két adagot is). Ez is azt bizonyítja a sznobság bizony relatív. :D

Most estefelé ismét utánanézegettem Elizabeth Siddal életének. Mást erről nem írnék, pedig sokat gondolkodok róla, csak szégyellem.

Pocorgó rendesen mozgott. Amióta olvastam azt a múltkori szomorú esetet egy másik blogon azóta mániákusan ébresztgetem, ha sokat aludna. De csak finoman, szinte simogatással, vagy pedig komolyzenével, halkan.

2012-01-14T02:40:00.000-08:00

Az az igazság, hogy majdnem az egész terhességemet végigdolgozó kismamaként most hátrányban érzem magam. Mivel nem nagyon tudtam elmozdulni a cikkek írása mellől, vagy már így is bánt, hogy sokat kellett távol lennem - vérvételek, ultrahangok és egyéb vizsgálatok miatt -, egyszerűen nem tudtam eljutni ahhoz a fázishoz, hogy szülészorvost keressek és bízzak meg. Most meg ugyebár már késő van, hiába ajánlgat bárki bárkit.

Aki kismama lesz a jövendőben annak ajánlom, hogy sokkal jobban ossza be az idejét, és azokat az ismerőseit is időben kérdezze meg, akikről tudja, hogy már szültek, vagy ismerik a szülészetet. Nekem ez a terep teljesen újnak bizonyult, és nem jött össze. Ráadásul még most is bánt a lelki ismeret, amiért már nem dolgozom, igaz nem is tudnék, vagy a vizsgálatokra járás egyértelműen a minőség rovására menne. Közben még hihetetlenül ideges is lennék, mert nem tudom klónozni magam.

Sokan rám hozták a frászt, hogy ha nem lesz szülészorvosom, akkor a kórházban egyáltalán nem fognak velem törődni. A múlt héten nem láttam úgy, hogy nem törődtek volna, és remélem a jövőben is így lesz. Azért van bennem egy kis félsz, ami remélem majd elmúlik, és valahol mélyen ilyenkor megszólal bennem az indulat, hogy azért más is lehetne ez a kórházi rendszer.

2012-01-13T15:05:00.000-08:00

Ahhoz képest, hogy néha majd elalszok állva bizonyos pillanatokban igen tettre késznek érzem magam. Például szinte már minden babaruhát összekészítettem, már csak a takarókat kell kimosogatnom. Egy csomó textilpelenkát is szereztünk, amiből egy-két fehéret a kórházba fogok vinni a borogatásokhoz. Amúgy bevallom fogalmam sincs mit tudok ennyi pelussal kezdeni. De majd csak megtanulok vele pelenkázni ahogy kell.
Úgy tettem szert nagyjából húsz pelusra, hogy anyáékat megkértem, hogy vegyenek textilpelust, ha a Rossmannban járnak, mert az még nincs. De közben, amikor az egyik vizsgálatra mentem nekem is volt időm beugrani. Így én is vettem, és közösen vettünk vagy nyolc csomag textilpelust, ami így ha jól számolom 16 pelenkát jelent.
Amúgy viccesek a pelusok. Nem a textilpelusok ezúttal. Amikor megláttam azt az újszülöttpelenkát, amit a várandós csomaghoz adtak termékmintaként majdnem lehidaltam. Pedig iszonyatos flinciflanci, meg Pempers meg ultra meg extra, meg talán az űrben is vígan röpködhetne "technikailag olyan fejlett". Mégis olyan vékony, mint a legolcsóbb papírszalvéták, és ha az a kakit megtartja...
Ma jól megégettem olajjal a kezem, amikor pulykafalatkákat sütöttem. Ha most babonás lennék, akkor azt hihetném, mert olyan nagyon rácsodálkoztam a folt alakjára, ezért a gyereknek ilyen mintájú anyajegye lesz. Mármint valami elnyúlt csepp formájú, pont ahogy az olaj még végig tudott egy darabig folyni az ujjamon, mielőtt ráeresztettem a jéghideg vízsugarat.
Meg ma különösen tetszettek az indie klipek, amiket tesóm nézett meg. Na jó nem csak indie-k voltak, hanem mindenféle válogatás a múlt ködéből. Egyetemista korszakomból, meg azokból az időkből, amikor a Szigetre jártunk sokat. Jó volt az. Én nem tudom, hogy manapság miért nincs a környezetemben senki se, aki meg tudná érteni milyen stílusú zenéket hallgatok, vagy pedig el tudna beszélgetni velem ezekről a stílusokról. Mintha a "kétezres időkben vagyunk fiatalok" generációból mindenki eltespedt, elsárgult volna, mint az őszi falevél. Pedig jók voltak azok az alternatív muzsikák, főleg a britek, és én nem tudom, hogy miért nem hallgatnak manapság az emberek indie-t vagy new psychedelicet, vagy ha nem is new-t, akkor legalább retro psychedelicet. Nem hiszem, hogy mindenkinek elég az, hogy a Maroon Five lenyomja az emberek torkán azt a rémes riszáld úgy a feneked, mint Mick Jagger, és miközben annak a funkynak köze sincs Mick Jagger eredeti zenéjéhez.
A harmadik pedig a grunge. Hova lettek a grunge-sok??? Mindenki öltönyt húzott meg körömcipőt? Sok fiatal pedig inkább a rémes glam metálhoz nyúl, ami hát, ami hát, ami hát, na nem is mondok rá semmit, csak annyit, hogy szerintem a grunge a glam metálhoz olyan, mint Richard Strauss - aki nem tudná Ímigyen szóla Zarathustra! - és Wagner az ifjabb Johann Strausshoz képest (pedig amúgy nem szeretem annyira Wagnert sem)...
Inkább nem filozofálgatok ezen tovább, bár még úgyis lesz időm ezen tűnődni.
Cserébe, aki nem tudná, annak megmutatom Richard Strauss Ímigyen szóla Zarathustrájának legismertebb részletét. Kattints a képre!

2012-01-11T12:56:00.000-08:00

Olvastam ma egy nagyon szomorú történetet egy kismamáról, aki nem érezte a babája mocorgását sokáig, és kiderült később, hogy a babája meghalt. Erről az jut eszembe, hogy az az NST-s riadalom, amit hétfőn átéltem így utólag kicsit fárasztónak tűnt, de semmiképp sem feleslegesnek. Persze Pocikánál ilyen helyzet nem állt fenn, azaz szívhang az volt, csak szapora volt a pulzusa, és nem mutatott nagy változásokat. Az a tippünk, hogy mélyen aludhatott.

Ma már jó volt az NST, azóta is aktívan mocorog a hasamban. Így csak egy hét múlva kell mennem. Vicces volt. Pont pár nappal korábban gondoltam arra, mi történik, ha Pocika pont az NST alatt fog csuklani, és ma pont az NST alatt is csuklott. Ezért a leleten a magzatmozgás egy ideig hihetetlenül ritmikusnak tűnik, addig a pontig, amíg közölte az asszisztens, hogy ne nyomjam a magzatmozgásérzékelőt minden csuklásánál.

A hétfői eset óta jobban odafigyelek a mozgására. Illetve el kell felejtenem a bal oldalamon való fekvést és alvást. Gyanakszom hétfőn is ez okozhatta a bajt, hogy balosan aludtam sokáig. Valahogy ha a bal oldalamon fekszem - pedig a kis vérkörnek pont ez tenne jót, és juttatna elvileg több oxigént nekem és a babának - elkezdek szédülni, nem igazán kapok levegőt, begörcsölnek az izmaim. Ma hajnalban is majdnem légszomjra ébredtem szintén a bal oldalamon. Már a számon vettem levegőt, és alvási paralízisem is volt, ami babásan nem túl kellemes, hiszen ezt Pocika is megérezheti szerintem. Azt álmodtam, hogy egy hatalmas gombolyagba harapok, és úgy veszem a levegőt, mert nem sikerül máshogyan.

Ha balosan fekszem az Pocikát is zavarja. Mindig érzem, hogy olyankor rugdos ott fönt a bordáim alatt a kis lábacskáival, hogy nem fér el, vagy hogy az neki nem jó. Így már elhatároztam egyáltalán nem alszom balosan, csak a jobb oldalamon, ahol eddig semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam, sőt nagyon kényelmesen, hosszan és kitartóan tudok szunyálni (ami állítólag sok kismamára nem jellemző).

Amúgy gondolom sokan észrevették, hogy nem írom le a blogomban még a babám nevét. Ezt egyszerűen babonából teszem. Még talán valamelyik nyelvtöri órán hallottam, hogy egykor egészen a keresztelőig nem nevezték néven a kisbabákat, nehogy valami bajuk legyen, illetve nem valódi becéző neveket - óvóneveket - adtak nekik. Ezért nevezem itt ahogy mi is nevezzük Pocikának, Pocorgónak. A babámnak amúgy már egy kettős keresztneve van. Ebből az egyik nevét az apukája választotta, a másik nevét én választottam. Amit nem én adok neki az egy nagyon ritka név, talán az országban vagy egy-két embert hívhatnak majd így rajta kívül. De szerepel az MTA Nyelvtudományi Intézete által anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek jegyzékében, amit ki is nyomtatok holnap és beteszem az apasági mellé a dossziéba, mert nem hiszem, hogy a szülésznők kívülről vágnák az MTA Nyelvtudományi Intézetének 2012-es listáját, és a legjobb biztosra menni, minthogy ott elkezdenek szenvedni azon, hogy vajon adhatom-e ezt a nevet vagy sem, mert ők még sose hallották (amit meg is tudok érteni).

Akit érdekelnek a gyermekágyas néprajzi szokások itt olvashat erről: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/20.html#24

Az volt fura még, hogy amúgy azzal a férfival álmodtam, akit a világ legszebb férfijának tartok. Olyan csoda számomra, mint Bradbury cirkuszos regényében (Gonosz lélek közeleg) a világ legszebb nője. Nem tudom, mit jelenthet ez az álom. Azt viszont ne kérje senki, hogy felfedjem ennek a férfinak a kilétét azon kívül, hogy semmilyen mélyebb, szerelmi kapcsolatom nem volt vele. Ha elárulnám ki ő, az a mítosz megsemmisülésének lehetőségét hordozná magában.

Az NST-n volt egy kismama, aki túlhordta a babáját, és már valószínűleg császározni fogják, mert nem akart kinyílni a méhszája. Ettől kicsit megijedtem, mert az enyém is zárva van még közeledve a 37. betöltött héthez, igaz a méhnyak már a szüléshez megfelelő állapotba került. Állítólag a málnalevél tea segít ezen, úgyhogy most ezt iszom minden nap. Amúgy érezni, hogy hirtelen leapasztja a vércukorszintemet, mert utána nagyon elálmosodom, és alig bírok utána felkelni az ágyból (tehát nekem altatónak is kiválóan beválik. :D).

A gátmasszázst is hasznosnak érzem. De itt azt nem részletezném, mert ez egy igazán intim dolog. Annyit írnék le, hogy volt egy vizsgálatom, amit kellemetlennek és fájósnak kellett volna éreznem, de egyáltalán nem éreztem semmit.

Most homeopátiás bogyókat is nézek. Pedig nem hiszek a homeopátiában. Viszont nagyon szeretnék biztosra menni, és nagyon remélem arra is fogok.

Ezen a ponton most abbahagyom az írást. Holnap valószínűleg folytatom, mert végre egy nap pihenhetek, s nem kell délutánig rónom a várost mindenféle ügyek intézésében.

2012-01-10T13:21:00.000-08:00

Egyre többen olvassák a blogomat. Ezt nagyon köszönöm, bár kicsit abszurd, hogy mindezt lehet annak köszönhetem, hogy tegnap majdnem kórházba mentem. Még azért nem kizárt, hogy bent tarthatnak megfigyelni, azért remélem a holnapi kontroll nem mutat ki semmi rosszat.

Ahogy egyre kevesebb az idő az jut eszembe, hogy sokkal líraibb is lehetne az, amit leírok. Vagy több érzelmet kellene megmutatnom. De persze nem úgy, hogy mint régebben, hogy olyasmit is elárultam, amit utólag szégyelltem, hogy elárultam magamról, illetve másoknak sem eshetett jól.

Valójában olyan összegzésekről gondolkodtam, mint hogy mely napok voltak a legszebb napok az életemben. Most ahogy így visszaemlékszem az egyik legszebb napom mindenképpen az volt, amikor még gyerekként kivittek a szüleim Nyékládházára valamelyik tóhoz, és akkor tesómmal majdnem elúsztunk egy matrac hátán a félszigetre, pedig nem lett volna szabad.

Nagyon tetszett az, amikor Tokajba ellátogatott hozzánk nyaralni apukám egyik legjobb barátja. És mindig azzal hülyítette engem és tesómat is, hogy ki fog esni a fogunk. Lehettünk vagy öt hat évesek. Folyton pincéreset és vendéglátósat játszottunk, nagymamám nem nagy örömére, mert a legdrágább porcelán edényekkel, a kristálypoharakkal és az üveg torta- és gyümölcstállal tettük ezt. Egyszer átmentünk Sárospatakra, ott voltam a Sub Rosa terembe, amit sohase felejtek el. Majd elmentünk egy kőfejtőhőz(?), ahol elvileg találhattam volna kalcitot, de nem találtam semmit.

De eszembe jutott az a nap is, amikor a Balatonnál táboroztam szintén gyermekként, és akkor sok tanár említette, hogy nézzük meg a naplementét, meg az "arany utat" a tavon. 1994-et írtunk. És a rádióból bömbölt a Nirvana. :D Igaz akkor nem tudtam, hogy miért bömböl. Mármint nem fogtam föl, hogy Kurt Cobain öngyilkos lett. Igaz a lázadó dalokban volt valami mély szomorúság, ami nem zárta ki ennek a tényét. Az egyik osztálytársamtól akkor hallottam először a Rémálom az Elm utcában horror történetét. Az állapotok sok mindenben emlékeztettek a Zimmer Feri jeleneteire. A Vangelis 1492 főmotívumakor mindig rám jött a honvágy, azt nem igazán értettem miért. Akkor zajlott az USA-beli focivilágbajnokság. Ezt nagyon megjegyeztem, és hogy végül a brazilok győztek, ezután mindig a braziloknak szurkoltam foci vébéken.

Amikor először udvarolni akart egy fiú nekem még egy kiránduláson a Mátrában, de annyira megilletődött, hogy miközben ettem a fagyit "málnafejűnek" nevezett, pedig akkor még nem is volt vörös a hajam.

Aztán csodagyönyörűek voltak azok a napok is, amikor kimentünk unokatesómmal patakozni a Szinvához, pedig nem lett volna szabad. Akkor 14 éves voltam. Még testvérem nem volt beteg. Vadalmákkal dobálóztunk, meg egyszer tesómat megkergette egy kutya, ő pedig nagyon megijedt és mintha a Benny Hillben lett volna úgy futni kezdett a kutya elől, először egy monokiniző napozó párocskán taposott végén, majd beszáguldott a focipályán egy amatőr focimeccsre, ahol a fiúknak nagyon tetszett, mert füttyöngettek utána.

Sohasem felejtem el a 2002-es Szigetes Muse koncertet. Az az együttes soha nem lesz már jó formában szerintem. És soha nem fog olyan zseniális dalokat írni és játszani, mint akkora.

Tetszett az a nap, amikor a Velencei-tónál voltam, és az első barátommal leültünk a madarakat és a naplementét nézni a stégen. Pedig így leírva szörnyen banálisnak hangzik.

Szerettem a középiskolás ballagásom előtti napot, amikor elég kókadtan jártam be Miskolc belvárosát ugyanis előző nap hajnali négyig vagy ötig szerenádoztunk.

Jó volt az a nap, amikor B.-tal először mentem ki Lillafüredre. Nem tudom, miért, pedig hihetetlenül hideg volt, majd megfagytam. Nemsokára volt a születésnapom, és ezért kaptam tőle egy lila orchideát, amit őrizgettem. Egy tollat, egy jegyzetfüzetet meg egy szerencsfát is. Aztán ezért, ennek a fának a mintája alapján tanultam meg féldrágakövekből szerencsefákat csavarni. Sajnos az összes elkészült szerencsefámat sose fotóztam le, de sok elkelt ajándékba.

Egyszer már amikor egyetemista voltam felmásztunk tesómmal és B.-tal a Citadellához. Akkor nagyon sok kép, meg talán még videó is készült. Nagyon hosszú volt még a hajam, és megnéztük akkor a hegybe vájt sziklakápolnát is.

Szerettem azt a napot, amikor B.-tal Sopronban miután vacsoráztunk még külön elmentünk a belvárosba este mászkálni. Illetve egyszer külön elmentünk sétálni az erdőbe.

Felejthetetlen nap volt a legelső szt!mpankos blogtalálkozó. Olyan emberek jöttek el azt hiszem, teljesen véletlenül, akik sose törlődnek ki az emlékezetemből. Az volt eddig szerintem a legjobb ilyen találkozó, holott még senki nem ismert senkit sem. A második legjobb, talán legjobb hangulatú találkozónak azt a találkozót tartom, amikor először jöttek el a Múltidéző Találkozósok a Vasúttörténeti Parkba. Akkor rögtön megbarátkoztunk velük.

A találkozókhoz kötődik az egyik legboldogabb napom. Az a nap az empire találkozó napja volt. "Hercegnőnek" éreztem magam, de mint hamupipőkénél is történt ez a "hercegnőség" csak egy igen rövid időszakra vonatkozott. Nem érdemeltem ki, mert akaratos voltam. Pedig bárki ha tudná akkor, mit éreztem! A Duna felől a lemenő nap fénye pedig úgy sütötte meg az oszlopokat, mintha valamelyik XIX. század eleji "Aranykor" című festményről szökött volna meg.

Különös hangulata volt annak a napnak, amikor B.-tal kimentünk stégelni Tokajban a Tisza-partra, szemben pedig egy motoros összejövetelen Jimmy Hendrixet kezdtek játszani, meg néha-néha átzúgott egy vonat a hídon. Akkor még élt nagymamám. Aznap láttam őt utoljára élve.

Mostanában a legboldogabb napom... Nem is tudom... Az a nap volt, amikor kimentünk a Sakura conra májusban. Akkor ettem először szusit. Azelőtt nem mertem megkóstolni, mert nyersnek gondoltam. Meg ettem mindenféle furcsa japán nasikat is. Lehet, hogy ez mind együtt hatott.

Az is egy különös nap volt, amikor kiderült, hogy várandós vagyok, mert egy kicsit babonásan történt. Mármint láttam azt a kerekesszékes szőke fiút, akit mindig látok, ha valami fordulópont következik be az életemben. Akkor úgy gondoltam veszek a drogériában egy terhességi tesztet. És akkor az pozitív lett. Így tudtam meg. A biztonság kedvéért több tesztet is csináltattam, majd elmentem orvoshoz. Akkor túl fiatal volt még az embrió, nem lehetett látni ultrahangon sem csak a szikhólyagot. Egy hét múlva már a szívverését is hallani lehetett.

Sokszor álmodok azzal, hogy világra jön. Hogy babakocsiban tologatom, vagy pedig benne van egy védőburokban, amelyből óvatosan kiveszem, adok neki levegőt, ő pedig lélegezni kezd. Ez persze már nem tartozik a kedvenc napjaimhoz, csak leírtam. :)

(Ha valami kimaradt volna, szép emlék, az nem azért maradt ki, mert nem emlékeznék rá, csak most éppen ezek jutottak eszembe, lehet, ha máskor írtam volna, más jutott volna eszembe.)

2012-01-09T10:59:00.000-08:00

Tegnap érdekesen fejeztem be, mármint egy olyan videóval, amely bemutatja a kórházat, ahova menni fogok. Ma pedig be is mentem oda, igaz végül nem vettek fel az osztályra, de egy hajszál hiányzott, ugyanis a reggeli NST eredményei kórosnak mutatkoztak.

Ezért be kellett mennem a kórházba a szülőszobába, ahol két órán keresztül NST-ztek úgy, hogy citromos teával itattak.

Majd onnan lementünk volna a terhespatológiára, de ott nem volt senki - illetve nem lehetett bemenni -, így végül az ambulancián vizsgálták ki az eredményeket, ahonnan ultrahangra küldtek, ahol magzati szívműködést néztek, illetve mintha ellenőrizték volna a köldökzsinór állapotát is, mivel minden a terhességi kornak megfelelt, így csak kontrollra hívnak be szerdára, amikor remélem nem ismétlődik meg ez a kálvária. Ha mégis, akkor azt itt a blogon nem tudom, hogy fogom közölni majd, mert az okostelóm még mindig szervizben van.

Valószínűleg sehogy sem közlöm, akkor átmegyek "netes bunkóba", mivel nem kerülök gép elé. Minden kedves ismerősömtől elnézést kérek, hogy ha ilyesmi történne, és online egy ideig semmire sem reagálnék!

Másról itt most nem szólnék, mint hogy azt hittem ma már egy kórházi szobában fogom Fandorint olvasgatni, és várok a holnapi CTG-re. Hogy ez nem így alakult, nem így alakult. Kár is ezen filózni.

Ha pedig szerdán nincs semmi extra, akkor újra jelentkezem!

2012-01-08T13:00:00.000-08:00

Nem igazán értem miért olvassák annyian most a babás blogomat, holott amikor elkezdtem így folytatni a régi url alatt, alig érdekelt valakit. Örülök neki, erről nem szólok többet. A továbbiakról sem nagyon. Elég zűrös heten vagyok túl, és voltak olyan pillanatok, amelyekről nem szívesen beszélnék. Alapvetően olyan dolgokról van szó, amelyeken nem nagyon tudok változtatni, mert ehhez nem az én reflexióm és önismeretem kellene, hanem az, hogy mások is magukba forduljanak, mikor mit és hogyan tesznek, meg hogy minek. Nem annyira ragoznám inkább. :S A legtöbb olvasó számára úgyis érdektelen.
Ami feszültté tesz az csak az, hogy azt kezdem érzékelni, és ennek semmi köze a terhességhez, a szüléshez és a babázáshoz, hogy igényem lenne beszélgetésre a művészetekről, a tudományról, a zenéről, vagy egy olyan életfilozófiáról, amely közel áll az enyémhez, de hogy senkivel se tudok ezekről a témákról már beszélgetni, hogy ebben a tekintetben egy hatalmas űr tátong az életemben.

De most legyen szó a szülésről, találtam egy videót arról, milyen a kórház ahova megyek majd. Közben tesóm nem hagy békét, mert egyedül érzi magát. Majd írok még valamikor.

2011-12-31T08:53:00.000-08:00

Boldog Új Évet! Idén fogadalmaim annyira nincsenek, inkább csak annyi, hogy szeretnék elkészülni rendesen a babaszoba résszel, mielőtt jönne a picikém, és szeretném végre azt az érzést átélni, hogy na kész vagyok már valamivel, és nemcsak mindent összekapkodtam, és nemcsak minden szét van körülöttem, magamat meg a padlóról kaparom fel. :) Tudom, hogy ezért nekem kell sokat tennem, és tenni is fogok!
Még egyszer mindenkinek, aki olvas:
Boldog Új Esztendőt! És 2012-ben nem tudom, hogyan fogom a blogot folytatni, de ha megszületik Picúrkám, mindenképpen jelezni fogom. :)

2011-12-29T10:49:00.000-08:00

Voltam ma NST. Elvileg nem kell, de a védőnő elküldött rá, így mentem. Jövőhéten a program hétfőn újra NST, bemenni a városba elintézni a TGYÁS-t, kedden vizsgálat és megbeszélés az altatóorvossal, szerdán védőnő, utána pedig szusszanok végre egy megérdemeltet. (Persze ez nem igaz, mert folytatnunk kell a lambériázást - előtte még pakolás van -, és ha már azzal kész vagyunk, végre bekerül a kiságy a szobába, és már akkor nem kell azon aggódnom, hogy ha jönne a baba, nincs hova tenni.)
Nagyon-nagyon sok mindent nem írtam le. Főleg a babakelengyéről nem nagyon nyilatkozom. Egyszerűen azért, mert fáradt és álmos vagyok egész álló nap. Főleg, amikor eszek azután nehéz összeszednem a gondolataimat, és egy helyre koncentrálnom, mintha minden vér a hasamba menne.
Másrészt babona miatt sem nyilatkozom a babakelengyéről. Pedig nagyon cuki kis holmikat gyűjtöttünk már össze neki. A kedvenceim persze az ufós csörgő, rágóka - ami picit még korai - meg az űrhajós szunyakendője.
A H&M-ben végül vettem neki kutyuskás rugdalózót, meg macifüles sapkát, tekintettel arra, hogy január végén, február elején még hideg van, van már totyija is, nemcsak zoknija, hogy nehogy fázzon a lábacskája.
Babakocsink még nincs, de kinéztem egy könnyen összecsukhatót. Igaz linket pont nem találok hozzá, így nem tudom megmutatni.
Roli hozott a múltkor vastag takarókat. Régiek, és pont ezért sokkal strapabíróbb az anyaguk, mint a maiaknak, de azért anyukám vett egy Micimaskósat, hogy új plédben hozzuk majd haza, igaz így már négy plédje van, mert van még egy kutyusos, csibés mindenféle állatos is.
Van pár dolog a listáról, amit még be kell szereznem.
A zárható poharacskákkal jól jártam amúgy, mert azokból kettőt kaptam. Egyet még a várandós csomagban, egyet pedig a Brendonban, mert vettem olyan apróságokat, mint cumit, babakörömvágót...
Érdekes ez az NST, mert fel van jegyezve rajta három méhösszehúzódás, és akkor Pocorgó erősebben is megmozdult, de én ezeket nem nagyon éreztem, csak annyit, hogy Pocika mozgott. A pulzusa akkor ugrott meg mindig egy picit 160-ra.
De amúgy úgy érzem jól érzi magát odabent, és még egy darabig talán nem akar kijönni.
Közben megkaptam a vérvizsgálat eredményeit is. A vassal nagyon jól feltornáztam a vörösvértestszámomat. A Lymphocytámból viszont kevés van, valószínűleg itt mutatta ki a vérvizsgálat a múltkori megfázás hatásait.

2011-12-25T05:02:00.000-08:00

Kellemes Karácsonyt Minden Olvasónak! Bár már Facebookon, és máshol is üzenetet küldtem azt hiszem, mindenkinek, akit fontosnak tartottam, hogy Boldog Karácsony-t kívánjak.
Végül nem lettünk kész a pakolással tegnap. Úgyhogy a szobám félállapotban van. A karácsonyfát a másik szobában díszítettük fel.
Közben kidobáltam egy csomó felesleges papíromat. Főleg az egyetemről maradtak még.
Annak örültem tegnap a legjobban, amikor végre már le tudtam feküdni aludni. Nagyon későn ajándékoztunk, valamikor fél tíz körül.
A töltött káposzta nagyon finom lett, így most is azt fogok enni. Azt sajnálom, hogy tesómnak végül nem találtam olyan csokikészítő ajándékot, amit venni szerettem volna. Így csak kis a csokicsináló lány képét csináltam meg neki.
Azt hiszem ez az utolsó hónap már aggódással fog telni. Ugyanis most azért parázok, hogy jól álljon Pocorgó a pocakomban. Mert mintha még mindig túlságosan keresztbe lenne. Rendben a feje egy kicsit lejjebb van, mint a lába, de még nem állt be abba a pózba, ahogyan ki tudna rendesen jönni. De majd a jövő heti orvosi vizsgálat remélem, erre is fényt derít. Legfeljebb elmegyek még egy aggódó plusz ultrahangra...
Több olyan erős jóslófájásom nem volt, csak picit olyan érzésem, ami hamar el is múlik.
Ezt a magzatszámlálást nem igazán tudom egész nap folytatni. Mármint nem minden órában számolom, hogy mozog-e tízet, csak bizonyos órákban. Nem akarom őt mindig felkölteni. Amikor felébred, akkor összeszámolom a tízet, és jól van.
Tegnap egy kicsit mélyebben elaludhatott, mert vagy háromszor-négyszer is kopogtattam, mire felébredt - akkor eltelt a három óra -, és szerintem nem is örült neki, hogy felkeltettem, mert olyan kis izgága lett tőle. Gondolom elringatta, hogy folyamatosan mozogtam, aminek meg is lett az eredménye. Tiszta izomláz mindenem. :D

2011-12-23T12:34:00.000-08:00

Több ok miatt kezd katasztrófába torkollni a karácsony. Igaz cseppet sem aggódom, csak majd szeretném végre kialkudni magam rendesen.
Az nagyon zavar, hogy már az egész ország úgy csinál, mintha sziesztázni menne. Azaz mindenki már csak Boldog ünnepeket kíván és nagyjából, aki nincs kész, nem úgy gondolja, hogy pihenhetne, vagy nem pihenhet, mert dolga van, az le van szarva magasról.
Márpedig nálunk most egyáltalán nem rózsás a helyzet. Még most raktuk be a szőnyegem. A falam nincs végiglambériázva. Nincs összerakva a nagy szekrény, és minden cuccom kint van a szobámból, ami miatt anyukám se tudom, hogy hol alszik. Közben testvérem dühöng, mert balkezesre lyukasztottam a mézeskalács díszítő zacskót.
A szüleim egészen tegnap estig dolgoztak egy munkaleadáson. De nem úgy, hogy mindennap nyolc órát, nem. Apukám ha hazajött, akkor hónapokig éjjel tíz és tizenegyig nézett térképeket, pedig ha mondjuk húsz éve lenne ilyen korú már nyugdíjba mehetett volna. Én is dolgozom, holnap is. Meg egész jövő héten dolgozni fogok. Ők is. Nincs más lehetőség.
Aztán jövőhéten NST.
Vicces dolgok is történtek velem, például rossz beutalót adtak a múltkor vérvételre, emiatt újra kellett mennem, mind beutalóért, mind a vérvételre, ahol végül alig tudták levenni a véremet.
Közben az egyik éjszaka megvolt az első jóslófájás.
Vicces volt, amikor jelentkeztem NST-re, mert úgy kérdezte meg a nővér az orvostól, hogy 34-35 hetesen kell-e NST-re mennem, mintha valami kamuügy miatt mennék, mintha nem is várandós lennék, hanem valaki aki csak zaklatja őket a hülyeségeivel, és aztán a végén nekik kell nagy szívélyesen megengedniük, hogy részt vegyek a vizsgálaton.
Nem csodálom. Gondolom, ők is fáradtak, életuntak, meg ki tudja.
Még egy valami!
Kedves ismerőseim, és akik olvassák ezt a blogot! Tudom, azt gondoljátok, hogy azért nem tudok mostanában olyan ügyekkel foglalkozni, mint eddig, mert valószínűleg tojok rá, nem érdekel már etc. Ez nincs így. Ugyanez a helyzet azzal is, hogy találkozókra miért nem megyek. Egyszerűen azért nem megyek, mert már 8 hónapos várandósan nem szabad hosszút utazni. A védőnőm is megtiltotta: a baba négy hónapos koráig egyáltalán nem szabad vonatoznom, mert akkor még nagyon gyenge a baba immunrendszere. Tudom, hogy sok lehetőségtől esek el, emiatt a korlátozás miatt, de nem tudok utazni. Ennyi. Így aki ezért mérges rám, az mérges lehet, de nem vetheti a szememre, hogy én nem akarom. Én most is fel akartam menni Rétságra szilveszterre Roliékhoz, mert nem akartam egyedül szilveszterezni, de ebből semmi sem jön össze most, mert már nem kockáztathatom meg.
Ügyekkel, cikkekkel etc-kel munkán kívül azért nem foglalkozom, meg foglalkoztam, mert dolgoztam, dolgozáson kívül csináljuk a szobámat, úgyhogy várandósan megint olyat teszek, amit nem szabadna, sokat emelek és pakolok. És csak azt látom, hogy nincs vége, hogy sosincs vége. Mindig csinálni kell valamit, és sohasem pihenhetek.
Néha legszívesebben azt a sok unatkozó facebookozót elhívnám hozzánk pakolni, rakodni, takarítani, segíteni, csak hogy lássa van dolog a világban, amit meg kell csinálni.
Ami nagyon zavar. Hogy úgy érzem most az egyszer rettenetesen bunkón viselkednek velem a nem közvetlen családomba tartozó, de még nem is olyan távoli rokonaim (értsd édesapám és édesanyám testvéreinek családjai). Azaz teljesen közönyösen, ami azt jelenti, hogy tudomást sem vesznek az állapotomról. Nem tudom, miért viselkednek így, de azt tudom, hogy ez már a betelik a pohár gesztus. Azaz oké, elvárhatják, hogy apukám, anyukám adja nekik kölcsön a kocsit, és furikázza őket a városon stb, mert hogy nekik nincs kocsijuk, anyukámék meg jószívűek, de ezek után például, ha megházasodom, nem fogom őket meghívni az esküvőmre, csak távoli értesítőt küldök.
Na, nekem most ez rosszul esik, mert úgy gondolom, hogy ha nem is rám legyenek kíváncsiak, de majd a babára, aki aranyos, édes, cuki, és teljesen új még a világban. Az, hogy nem vesznek tudomást az állapotomról, mintha azt jelezné: őt utasítják el. Nekem pedig senki se utasítsa el a gyerekemet azért, mert valami baja van velem vagy a családommal - mert nem élünk felvágósan -, ez így nem fair.
Egy kicsit hosszúra nyúlt, amit írtam, és alig volt benne pozitívum. Bízom benne pár nap múlva már lesznek pozitív szavaim is. Csak végre pihenjem már ki magam, még a múltkori betegségemet se tudtam kiheverni, ugyanis még mindig folyik az orrom, és alig kapok levegőt éjszaka.

2011-12-07T05:48:00.001-08:00

Még pár perc és elindulok megvenni a kórházba vonulós hálóingeket. Új köntöst nem veszek, elég a régi, hálórucikból viszont nagyon kifogytam. Ma sem jött össze, hogy el tudjak menni beutalóért az SZTK-ba, úgyhogy vérvétel hétfőre halasztva. :S

2011-12-06T12:54:00.001-08:00

Egyre hamarabb fáradok el, pedig furamód a vérnyomásom szokásos az átlagos vérnyomásomnál. Mármint régen mindig olyan 100/50 és 90/50 körül mozgott, most meg nyugodt állapotban is 125/60 volt. Lehet, hogy azért megemlítem a védőnőnek, igaz holnapután megyek teljes vérképet csináltatni, és akkor újra nézik a vizeletet is, csak akkor kell aggódnom a vérnyomásváltozás miatt. Amit még észrevettem, hogy ha felébredek utána elég hosszú ideig, vagy húsz percig is pirospozsgás az arcom és az orrom, ami eddig nem nagyon fordult még elő velem. Ami még aggaszt az a lefekvés előtti rövid fejfájás, és az hogy valamennyire vizesedik a lábam. De inkább megnyugszom, mert szerintem ha bármilyen toxémia állna fenn, akkor azt a következő napokban úgyis kiderülne.
Ma anya haladt a lambériázással. Szegény most tüdőgyulladást kapott, de minden nap megy dolgozni, meg még itthon is dolgozik. Ha most elkapnám tőle a bacit, akkor az azt jelentené, hogy harmadszorra esnék át a terhesség alatt megfázásos megbetegedésen, és ezúttal én már nem tudnám munka mellett végigcsinálni rendesen a gyógyulást, éppen ezért nem is szeretném megkapni.
Ma megnéztünk egy Frankenstein filmet, de nem a Helena Bonham Carterest, mert azt korábban már láttam. Ebben egy furcsa gothra sminkelt fickó játszotta a szörnyet. Ja tényleg ennek semmi köze a babanaplóhoz.
Most éppen csuklik Pocorgó, az az, amikor ütemesen mozog az emberben. Ilyenkor a tíz rúgás szinte pillanatok alatt összeszámolódik.

2011-12-04T11:02:00.001-08:00

Elnézést kérek mindenkitől, aki e-mailt küldött nekem, vagy azt várta a múlt héten aktív leszek, és végül nem voltam, pedig elviekben akár az is lehettem volna, mivel szabadságos hetem volt. Az, hogy ez mégsem így történt abban keresendő, hogy legalább annyit melóztam elintézendő ügyekkel és a lambériázással - ha nem többet - mintha dolgoztam volna. Hétfőn intéztük volna az apaságit, de aztán akkor ott az félbemaradt, kedden orvosnál voltam, szerdán védőnőnél, és intéztük az apaságit, csütörtökön ultrahangra mentem, és eközben mindig csinálta Roli a lambériát. Aztán pénteken meg utaztunk Rétságra, és aki már valamennyire ismer az tudja, hogy Miskolcról-Rétságra eljutni kb. négy óra, ha minden járművet normálisan elér az ember.
Minden rendben van amúgy, csak azért kezdtem el aggódni, mert a picinknek 11mm jobboldali pyelonja azaz vesemedence tágulata van az ultrahang alapján, van ahol azt mondják kinövi, meg a fiúknál ez úgyis gyakoribb, és van ahol meg már az ilyesmit kórosnak tekintik, és olyat is olvastam, ahol emiatt már a 32. héten megindítják a szülést. Nekem nem akarják megindítani nyugodjon meg mindenki, mert a magzatvíz normális mennyiségű, de azért oda fogok erre figyelni, és valószínű erre a kicsi születése után is oda kell figyelnünk.
Ezen kívül álmodtam sok hallal, és magas felhőkarcolókkal. Állítólag ezek jót jelentenek.
Szombaton szalagavatón voltam, de még mielőtt azt hinné valaki nagyon sokat ettem, nem. Igaz, hogy mostanában megint kívánós lettem, de azért megpróbálom visszatartani a kívánósságomat.
Egyébként nem történt semmi extra, csak iszonyatosan hamar elment ez a hét, olyan nagy érdemi teljesítmények nélkül (mármint szerintem).

2011-11-24T13:45:00.001-08:00

Az a helyzet, hogy nagyon-nagyon-nagyon sok a dolgom, és már anyával elkezdtük a héten rakni a lambériát is, így nem nagyon tudtam foglalkozni a munkán kívüli netes dolgokkal, csak ma, aztán a mai napom is elment sablonbizbaszolással. Ajj.
Az állapotomról annyit, hogy valahogy nap közben már többször is elkapott párszor a szédülés. Csak úgy ültem a gép előtt, éppen valami cikket gépeltem, amikor forogni kezdett körülöttem a világ. Tegnapelőtt kezdődött, és ma is előjött többször is. Pedig eszek rendesen vastablettát, már nem a vérszegénységgel lehet gond, hanem inkább a vérnyomással. Túl alacsony.
Jól fog kinézni a szoba, ha befejezzük. Most még világháborús állapotok uralkodnak, és Roli jön holnap, én meg nem sütöttem neki muffint, mert már nem akartam nekiállni este hét után. De majd holnap sütök, nem annyira létkérdés a muffin.
Pocorgó jól van. Ma is sokat mozgolódott, de nem idegesen, hanem éppen csak annyit, amennyit kell, aztán tetszett neki, amikor tornáztam egy picit.
A héten sok régi cuccom előkerült pakolás közben, még a régi ballagási meghívóim is, régi fotók, osztályképek. Megmutatom őket Rolinak. Úgysem hiszem, hogy elhiszi, hogy a fenekemig ért a hajam, hacsak meg nem látja a képeken.
A tükörbe nézve látszik, hogy nem igazán híztam, egyszerűen csak a hasam nagyon-nagy. Mintha egy vékony lány dinnyét nyelt volna. Úgy érzem Pocorgó felismeri a zenéket. Többet felismert már Alan Stivellt, Animalst. Most pl. tesóm nézte a Kasabian Empire című dalát, csak a riff alatt kezd mozogni.

2011-11-20T14:13:00.001-08:00

Rövid összefoglaló a hétvégéről:

Most úgy érzem sokkal jobban bele vagyok szerelmesedve Roliba, mint márciusban voltam. Elmentünk a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárra, voltunk az Anakronista esten. Már nagyon régen nem voltam budapesti karácsonyi vásáron. Nagyon megfogott a hangulata. Imádom újra és újra felfedezni Budapestet, főleg, amikor ilyen rendezvények vannak. Persze sajnálom, hogy forralt bort nem ihattam, csak éreztem az illatát, és végül elfelejtettem mézeskalácsot venni, pedig kinéztem magamnak a szilvalekvárosat és a diósat. Ami nekem a legjobban tetszett: kis babaházba való kerámiabögrék, csuprok és mindenféle játéklábasok, meg az üveges drótbábbogarakkal berendezett abszurd házikó. Mindkettőt lefotózta Roli, csak elfelejtettem kiírni a pendrive-omra a képeket.

Kaptam K.-tól fantasztikus ajándékokat. Babona miatt nem írhatom meg kettőt micsoda. És kaptam a szenzációs fejekből is, és Roli is egyet. Nagyon örültem neki, és köszönöm!

Engem interjúzni kb. a lehetetlenséggel egyenlő. A mostani is arról szólt, hogy nem vagyok járatos a steampunk képregények terén - fogalmam sincs ki állította azt rólam, hogy képregényszakértő vagyok! - meg abszolút süketnek tűnhettem. Süket is, terhes is, alig lát a vakutól. :D Áhhh... Nem tudom, hogy miért pont engem állítottak az út közepére, ahol mindenki átcsászkált, amikor nekem volt csak egyedül pocakom a környéken, és nekem lett volna egyedül indokolt ülni. (A hátul kiabáló tömegtől meg csak a kérdéseknek a fele jött át.) Ráadásul minden percben azon aggódtam, hogy elmegy a buszunk, ami sajnos majdnem meg is történt, éppen hogy csak sikerült elérni. Két interjú sikerült eddig a Katolikus Rádiós és amikor a Holdfényconon faggattak. A többin mindegyiken pechsorozat kísért.

Mást most nem szeretnék itt megosztani. Talán csak annyit, hogy ma jó későn értem haza Miskolcra, 21 óra után. De volt itthon lekváros palacsinta! :D

2011-11-18T12:53:00.001-08:00

Hát én holnapra hulla leszek, de legalább mindent megcsináltam, amit meg akartam. Verset nem fogok mondani, és már megint vacilálok, hogy nem fogok-e fázni abban az ősrégi ruhában, amit összekészítettem. Megint át kell venni majd csizmát, amikor amúgy is nehéz öltözködni, csak a kalapom normális. Azt fogom látni, hogy mindenki rohadt pöpec, nekem meg már megint nem sikerült összeszednem magam, csak a cuccokat viszem. Ez nem egy jó érzés. Ha nem gondolok erre akkor talán nem is jut eszembe. De ott eszembe fog jutni. Azt hiszem, minél hamarabb elmegyünk Rolival haza annál jobb lesz. Legalább kialudhatom magam a héten egyszer úgy istenigazából.

2011-11-17T12:03:00.001-08:00

Elkezdtem összeállítani a kórházi csomagot. A szüléssegítő könyvecskében ugyanis az áll a 31. hétig már jó, ha minden megvan. Valamikor, amikor megtudtam, hogy babám lesz, még a 9. hét körül rendeltem egy pelenkázó táskát - Nafnafosat - hóbortból. Iszonyat drága volt. Most már nem rendelném meg. Édi, de nem tudom, mennyi hasznát fogom venni valójában és még rózsaszín, mert egészen a 18. hétig azzal a tudattal éltem, hogy baba lány lesz, aztán az ultrahangon azonnal mondták, hogy fiú. Pedig mindenhol azt mondták a megérzéseimnek, meg az álmaimnak higgyek. Persze ha hinnék az álmaimnak, előfordulhatna, hogy kínai is lehetne, mivel már kínai gyerekkel is álmodtam.
No, de visszatérve a táskára, most ebbe pakolok bele mindent, ami a kórházban kellhet majd. Most már azért ésszel vásárlok. Például a vécé papírülőkéből a legolcsóbbat veszem, ugyanígy a nedves törlőkendőkből is jó a legnatúrabb. A fertőtlenítő folyadékból is az kell, ami bevált már. Vettem eldobható bugyikat, meg melltartóbetéteket. A férfiaknak mégsem ez lehet hátborzongató, hanem az az intimbetét, amit eredetileg inkontinencia ellen találtak ki. Bevallom, amíg nem világosodtam föl, én is azt hittem, hogy arra kell, csak aztán olvastam, hogy nem, nem azért, hanem az esetleges gátmetszés utáni vérzések, továbbá a szülés után a kiürülési fázis miatt. Azért írok le mindent ennyire nyilvánvalóan, még azt is, ami tabu, mert hát sokan valami nagy ködös, csodás álmot ringatnak az élet gyermekágyi fázisáról. Persze az is van, de nem úgy, ahogy azt előre elképzeljük.
Hogy szemléletes példát hozzak, tinikorunkban elképzeljük milyen a szex, a testiség, aztán felnőttként - vagy kvázi felnőttként - megtapasztaljuk, és nem olyan, mint ahogy azt előre elképzeltük. Ugyanígy van ez a gyermekvárásnál és szerintem a szülésnél is.
A gyermekvárásnál például én sokáig hittem azt, hogy a kismamáknak több fájdalmuk van, és el is képzeltem, hogy a fájdalom azért alakul ki, mert a test változik, de ez hülyeség, mert valahogy úgy vagyunk kitalálva, hogy ha minden jól megy és egészségesek vagyunk, akkor a várandósság nem fáj.
Egyébként nem félek tőle, pl. a kórháztól most jobban tartok, mert még sose voltam kórházba, hogy ott én lettem volna a páciens, csak látogatóba jártam másokhoz. Nekem fura lesz ott lenni, de majd végre megszerzem már a Fandorin-sorozatot, meg veszek ki pár könyvet. Töltök a telómra zenéket, és reménykedem, hogy lesz wifi, és így a telefonomat használhatom netezésre.
Még olyan zsályaolajat nem vettem, de ma azt is elolvastam, hogy az mire való. Szóval úgy érzem egyre jobban képben vagyok. A szülés fázisait minden nap átolvasom lefekvés előtt, hogy képben legyen, és ne ijedjek meg semmitől.
Meg elhatároztam, hogy készítek egy rajzot a picikémről a 4D-s ultrahang alapján, ugyanis sokan nem látják az arcocskáját, azt hiszik, valami Rorschach-teszt, és a testének az alakját az orrában keresik.
Most ennyi jut eszembe, megyek aludni, mert holnap még sok dolgom van. Szerencsére a szombatra már összeállítottam nagyrészt, mit veszek fel, és mindent beszereztem, ami kell. Szerepelni ezúttal nem nagyon fogok, mert valahogy nem úgy jött össze, hogy nagyon fel tudjak rá készülni, de sebaj, ha majd meglesz a baba, és végre felvehetek fűzőt utána, az lesz az igazi (főleg, mert olyan extranőies leszek már akkor a megszélesedett csípőmmel! :D).

2011-11-16T12:18:00.001-08:00

A babám ma nagyon aktív. Délelőtt mintha éreztem volna, hogy a jobb oldalra tette volna át a pici fejecskéjét. Ennyire nyilvánvalóan eddig még nem tudtam kitapintani, hogy merre áll. Most meg mintha már egy picit máshogy lenne, de azóta is aktívan bökdös. :)

2011-11-15T13:50:00.001-08:00

Találtam egy házat. Legszívesebben ide mennék egyszer nyaralni (persze csak ha már megvan a kisbabám):
Apsons Vendégház

A honlap az fura, de a ház az elképesztőnek tűnik a fényképek alapján. Valójában egy alkotóház után kerestem, mert annak látom egyedül értelmét a steampunk közösségépítés kapcsán. Hogy valahova elmegyünk a nyáron, viszonylag olcsón, és akkor mindenki művészkedik valamit.

Csak tényleg valami inspiráló hely kellene, de nem csicsás. A LARP-pal mindig gondok voltak, így ezt már nem favorizálnám, de ha valaki ezért jönne le azon a héten pihenni, akkor megtehetné, ha nincs kedve máshoz.

2011-11-15T08:01:00.001-08:00

Változott. Nem a döntésem, csak a lelkiállapotom. Hiába rágódom azon, hogy mennyire nem tudok odaköltözni majd, ha egyszerűen képtelen vagyok, és attól csak rosszabb lesz, ha rágódom rajta. Így már nem rágódom rajta. (De megugrik a nézettségem, hejhó, amint valami negatívat írok... Most akkor apadjon le :D)

Maradok/maradunk még itt, és akkor költözünk, ha saját lakásba mehetünk, akármennyit kelljen arra várnom, akármennyit kelljen ahhoz tennem.

Ma végül sütöttem lekváros muffint, ami szintén nagyon finom lett. A rendszeres tornázás, testmozgás nagyon sokat segít. Nemcsak azért, mert kevesebbszer keményedik a hasam, hanem, mert jobban alszom is tőle, és a picurt is jobbkedélyűbbnek érzem, mintha nem lenne annyira izgága, csak éppen annyira, amennyire kell.

Tegnap jártam a helyi plázában, a H&M-ben irtó aranyos bébiruhákat árulnak. Sajnos akármilyen jó áron - mert olyan lélegzetelállítóan nem drágák - nem vettem egyet sem, mert fogalmam sincs, mekkora lesz a babám, tekintettel arra, hogy már most is nagyobb egy átlagos 28 hetes gyerkőcnél.

2011-11-14T12:14:00.001-08:00

Sok mindent kihagytam az utóbbi pár napban. Vidám dolgokat is, de annyira fáradt voltam már, és nagyon sokat ültem amúgy is a gép előtt, hogy már nem jutott energiám blogolni. Ma is jól telt a napom. Meg mindent végre is hajtottam, amit elterveztem, és ez mindig elégedettséggel tölt el, persze ennek nem sok köze van a babához, de azért mégis csak leírom. Mivel hétvégén sokat dekupázsoltam, aztán elfogyott a dekupázsom, így azt is vettem. Meg muffint fogok sütni még a héten sokat. Szombaton nagyon jól sikerült. Ez az első édesség, ami elsőre nagyon jól sikerült. Úgy sikerült, hogy még száraz sem lett. A titka a mascarpone vaj helyett.
Azért van, ami zavar. Roli bejelentette, hogy xy ok miatt tök jó lesz, ha majd odaköltözhetek hozzájuk. Nekem ez rosszul esett, mert ezt nem találom tök jónak. Először is ami a legfőbb nem azért nem tök jó, mert nem akarok vele együtt lenni. Együtt szeretnék vele lenni, csak úgy, hogy tényleg össze tudunk költözni egy saját albérletbe, lakásba, de nem úgy, hogy a szülőknél lakunk. Nekem ez egy fontos kikötés, és akárhányszor mondom neki, valahogy sose jegyzi meg, ezért írom ide, mert már nincs hova leírnom, elmondanom. Olyan, mintha a falnak beszélnék olyankor.
Ja, amúgy a blogolvasóink kedvéért, nem különválásról írok. Eddig még sosem éltünk együtt. Alig látjuk egymást. Most is három hete fogom viszont látni (nem bunkóság, hanem kétszázötven kilométer miatt). Éppen ezért is lenne fura már eleve úgy összeköltözni, hogy valamelyikünk szüleinél lakunk. Nekem pedig ez még nehezebb, mivel már éltem az egyik volt barátom családjánál. Nem sikerült. Nem lehet így élni felnőttként, és most sem menne. Főleg úgy nem menne, hogy már heten lennénk abban a családban. A baj, hogy már most előre stresszelek, és félek, hogy visszatér az a korszakom, amikor teljesen magamba zárkóztam emiatt. Amitől pedig a legjobban félek, hogy ennek a kisbabám issza meg a levét, ahelyett, hogy békésen külön lennénk még egy darabig, és majd amikor megtehetjük, - amikor eljön az a korszak - akkor végre egy igazi családként összeköltöznénk.
Nem tehetem meg azt, hogy elválasszam a babát magamtól főleg az első időkben, és ő mindent érez, érzi, ha vidám vagyok, ha szomorú vagyok. Ha odaköltöznék érezné, hogy a mamája valami miatt nem boldog, hiába van együtt a papájával. Nem tudok odaköltözni, képtelen vagyok rá. :(
Ez így nagyon nehéz most, mert ebbe ki-ki láthatná azt is, hogy nem úgy szeretek, ahogy szeretnem kellene, ahogy a társadalom elvárná. Pedig esküszöm, ha megvan a baba, akár két műszakot is vállalnék csak azért, hogy végre különköltözhessünk egy családként, és nem a másikunk családjához kényszermegoldásként. Ez lenne a megoldás. Így is fáj, hogy úgy érzem, nem tudok neki annyit adni, amennyit szeretnék...

2011-11-09T06:10:00.000-08:00

Voltam a védőnőnél. Semmi sincs, amiért aggódnom kellene, ezért nem is aggódom. :)
Megyek majd szülőszoba látogatásra két hét múlva. Ígérem, mindenről beszámolok majd.
Most a szülészorvos kiválasztása aggaszt, eddig nem nagyon volt időm kóricálni ilyesmik miatt. Most meg már muszáj lesz, pedig az az igazság, hogy se közeli, se távoli rokonságban, ismerőskörben nem nagyon tudtak ajánlani. Leszámítva azt az orvost, amit az egyik barátnőm javasolt. Még őt is fel akarom keresni. De majd meglátjuk. Az is lehet, hogy maradok az egyik SZTK-s nőgyógyásznál. Amúgy nem kellene annyira az, hogy választott szülesztetőm legyen, csak hát szeretném, hogy minden rendben menjen, és be akarok szerezni Dianatal - születés elősegítő - krémet is (a férfiakat a bejegyzésem e szakaszát elérve kirázta a hideg.).
Pedig ettől elvileg sokkal gyorsabban megy a szülés. A gátmetszés annyira nem zavarna, ha rendesen összevarrnak, nem attól félek, inkább a sokáig tartó vajúdástól tartok. Persze, ha túl nagyra nő a baba, aminek a "veszélye fennáll", mert már így is eléggé megindult a növésben, akkor csak császározni lehet, na attól parázok a legjobban.
Olyan fura, hogy az egész szülés témáról tabu beszélni. Mármint mintha ez is a nők egyik legnagyobb titka lenni, hogy hogyan zajlik a szülés mint fiziológiai folyamat. Pedig igen érdekeseket olvastam róla az egyik tájékoztató könyvben, hogy még eufória, megkönnyebbülés is előfordulhat, szóval az, hogy csak fájjon, és fájjon, és nyígjon az ember az egész alatt csak a filmekben törvényszerűség.
A szülés és születés legalább olyan tabu manapság, mint a halál. Sokszor tapasztalom azt, hogy úgy állnak hozzá az emberek, ha a szülésről beszélek, vagy arra készülnék, hogy "ó ráérsz te még szülni", meg még "távol van az tőled". Úgy viselkednek velem, mint amikor egy öreg néni tudatára ébredt annak, hogy meg fog halni, és ezt meg akarja beszélni másokkal, aztán mindenki komolytalanul áll hozzá. Persze most nem a védőnőkről beszélek, vagy azokról az ismerőseimről, akikkel nagyjából egy időben fogom világra hozni a csemetémet.
Persze mindenkit megértek, mert régebben én is tudatlanul álltam hozzá a témához. A nyár előtt még matematikai feladványnak tűnt, hogyan tudják számon tartani a hetek számát a nők, sőt, ahogy egyre többet látok cikkeket megjelenni olyan témában, hogy XY terhes vagy annak tűnik, vagy nem tudja a gyerek nemét, vagy tudja már, akkor azonnal kiszúrom, hogyha valami hibádzik. Most konkrét példák nem jutnak eszembe, de annyi biztos, hogy nem feltétlenül az az első faktor, ha valakin azt vesszük észre, kerekedett a hasa. Nekem se látszott valami nagyon az első pár hónapban, - sőt a legtöbbször nem terheseknek nagyobb pocit láttam - aztán a negyediknél úgy megugrott a növekedése -, hogy az csak na.
Elnézést, hogy pongyolán fogalmazok ebben az új blogomban, de mindig mire oda jutok, hogy írhatnékom van, már elfáradtam, és jobb lenne pihenni.

2011-11-08T09:04:00.000-08:00

Nem jött a védőnőm, így holnap megyek hozzá. Kíváncsi vagyok, miről lesz szó. Mármint nagyjából sejtem. Ma majdnem sütöttem kakaós csigát, de végül letettem róla. Inkább tésztasalátát főztem, de nem tudom csak kis részletekben megenni, ugyanis már pár kanál után úgy érzem majd szét pukkadok, pedig nagyon finom lett.

Holnap jön az az aszteroida, ami nem csinál amúgy semmi különöset a Föld térségében. Sajnos aludni fogok, amikor már itt lesz, bár mivel semmi kedvem kimenni távcsővel fagyoskodni éjféltájt.

A baba sokat mozgolódik. Látszik a hasamon, apró "rengéseket" okoz a bőrömön. Azon szoktam gondolkodni, hogy merre lehet a kis fejebúbja, és merre a lábujjai. Próbáltam már kiérezni, de hát mivel nem látom, így nem tudtam megbizonyosodni, hogy az érzéseim reálisak-e. Lehet, hogy ő teljesen máshogyan fordult, mint ahogy gondoltam.

2011-11-07T12:45:00.000-08:00

Végül annyi jó volt benne, hogy segítettem Rolinak egy döntésében. :) Más babás dolog nem nagyon történt. Azt nehéz megélni, hogy páran az ismerőseim közül úgy érzem, azt hiszik, hogy a várandósság az agyamat is érintette. Pedig szerintem nem. Mármint egy nagy butaság az az előítélet, miszerint azoknak a nőknek csökkenne a mentális kapacitása, akik gyermeket várnak. (Több gyomorsavuk van, de az agyra szerencsére nem megy :)). Emiatt az előítélet miatt sokan eltávolodnak tőlem, vagy felveszik ugyan a kapcsolatot, de amikor megtudják, hogy ez a helyzet húsz lépést hátrálnak, mintha valami súlyos fertőző betegségem lenne. Miért ilyenek velem? Nem értem. Úgy kezdenek kezelni, mintha egy másik bolygóról jönnék, a Mama bolygóról, ahol valószínűleg sok Ultraillatú kötényes kontyos nőci mászkál, porszívóval az egyik kezében, sodrófával a másikban, és azt károgják: hol voltál már megint kisfiam?

2011-11-07T05:30:00.000-08:00

A mai egy rettenetesen hülye nap. Azaz nem igazán történt semmi, és ráadásul valahogy nyomaszt valami fejfájásféle, amit nem tudok sehogy sem elűzni.
Holnap jön a védőnő egy rettenetesen rossz időpontban. Redundánsan találkozok vele a héten, mert holnap jön, de én szerdán úgyis megyek hozzá előírás szerint. Nem értem, miért, de ő biztos tudja az okát. (Az ország más táján elvileg nem járnak ilyen gyakran, és csak a baba születése után jönnek, nálunk, miért van ez másképp, nem tudom.)
Remélem, sikerül elmagyaráznom neki, hogy még nem tudtam haladni a felújítással és a babarész kialakítással, ugyanis dolgozom, meg közbejön mindig valami, ami hátráltatná azt, hogy neki tudjunk állni anyával (ő is mindig dolgozik).
A babakelengye gyarapodik titkon, ezzel nincs gond, de még hátra van a szobafestés, lambériázás, kiságybepakolás, némi bútorozásféle.
Csodálom a többi kismamát, hogy nekik annyi minden dolog mellett is van idejük és energiájuk egyedül építeni a baba otthonát.

2011-11-06T11:16:00.000-08:00

Ma voltunk az XY babaáruházban. Nem vagyok elragadtatva tőle. Ahányszor járok egy ilyen helyen mindig az jut eszembe, hogy az ilyen helyeken baromira nem a baba és a mama a lényeg, hanem csak az, hogy minél több cuccot eladjanak, minél drágábban. Meg, hogy az ilyen üzletek azt mutatják meg, mekkora piaccá vált a gyereknevelés, és azt a hamis látszatot keltik, hogy bármilyen csüngőbüngő műanyag bizbasz helyettesíteni tudja az igaz szeretet, ergo a szeretet megvásárolható, pénzbe kerül, és tárgyakkal odaadható egy-egy ölelés, puszi, odafigyelés stb., szóval a valódi emberi gesztusok helyett. Nem jó ez így. Nagyon nem. Ráadásul sok dolog még csak nem is praktikus. Anyukám szerint például a babajátszószéket simán egybeépíthetnék a babaetetővel, amit még cipelni is lehetne, és így egyetlen eszközben egyesülne három, amivel helyet lehetne spórolni a lakásban. Nem hiszem, hogy mindenkit annyira felvetne a pénz, aki babát vár, hogy azonnal rohan az XY babaáruházba, és egy "kis kastélyt" tud építeni azonnal a gyerkőcnek a legdizájnosabb pelenkázóval, hintákkal, meg még hintapacival is. Szerintem a bébinek amúgy a legfontosabb az, hogy minél többet legyen emberközelben és foglalkozzanak vele, emberi szóval, énekkel, grimaszolással, karba vegyék, rakosgassák, emelgessék, tehát pont nem egy - elzárt, hatalmas szobára van szüksége -, minél ingergazdagabb legyen ez a környezet, tehát lásson bele a felnőttek világába. De inkább nem tépem a billentyűzetem, aki érti és tudja, hogy nem igaz a reklámok és filmek adta művilág az úgy is tudja, miről beszélek. Aki meg nem, az csak simán hiheti, hogy irigy vagyok.
Még mindig a babaáruház témánál, csak kicsit szélesebb látószögben... Játékok.
Amikor régebben láttam a Fábri Showban azt a sok hülye műanyag vackot, aminek semmi értelme sincs, nem hittem el, hogy azok a cuccok a mai babajátékok értelmi színvonalát reprezentálják. De. Mégis.
Minden tele van műanyag hülyeségekkel. Mintha a mai társadalom úgy gondolná, hogy azok a gyerekek, akik száz, meg százötven éve egyszerűbb, fa és természetesebb anyagokból készült értelmesebb játékokkal játszottak, nem fejlődtek volna agyilag valami gyorsan, ezért kifejlesztette az ultrainteraktív, beszélő, zenélő értelmetlen kacatok hadát.
Egy játékfúró miért zenél? A valóságban a fúrók nem zenélnek, miért kéne a gyereknek ilyen hülyeséget megtanulnia. Egy könyv miért legyen ehető? Hogy aztán a gyerek minden egyéb komoly könyvre is ráharapjon?
Persze vannak nagyon aranyos, és hasznos játékok is, de ezek után kutatni kell, mert ahányszor nézelődöm mindig csak ezekkel a műanyag hülyeségekkel találkozom. Miért nézik hülyének a játékgyártók a szülőket és azokat a kis embereket, akikből értelmes emberi lények fognak fejlődni?
Ez egy költői kérdés akart lenni. Tudom, hogy a pénz miatt.
Na de hogy ne mérgelődjek annyit inkább a hasznos játékokra gondolok a memóriafejlesztőkre, a fa építőkockákra, a színes és formás kis plüss lógókra, a méretösszehasonlítgatós fürdős gumikacsára, a formatanító dobogatós dobozokra (de nem az éneklős sütisre!), a kis favonatocskákra, és így tovább, így tovább... Azt hiszem, fogok értelmes játékokat találni, mert aztán úgyis eljön hamar az a korszak, amikor majd ő akar játékokat, és nem éppen a legértelmesebbeket, hanem a legdivatosabbakat. Addig is megpróbálom jó irányba terelni a kis fejét. :)

2011-11-04T15:07:00.000-07:00

Ma végül is nem sok minden történt. Azt hiszem, hogy amúgy nagyon nehezen fogom írni ezt a naplót, ugyanis eddig a babás dolgot belső ügyként kezeltem, s nehéz most hirtelen kitárulkozni a témában. Pedig nagyon szeretem a kis bébibababucikámat - nyugodjatok meg nem ez a hivatalos és félhivatalos neve, csak riogatom a kedves olvasót. Rolival Pocorgónak nevezzük, amit Roli talált ki, mert nagyon sokat rugdal, a Pocorgó név pedig a mocorog + poci nevek folyamatos melléknévi igenévképzővé ragozott kontaminációja. Sokat vitatkozunk a hivatalos néven, így még amíg nem mentünk el elintézni a névfelvételt, addig nem fogok erről az ügyről nyilatkozni.

Ő az én kicsikém:

Amúgy papíron háromidős. Kiskönyvben még 26 hetes, a legpontosabb számítások alapján már 27, viszont mivel már több, mint egykilós, fejlettsége pedig egy 28 hetes magzatnak felel meg.

Nekem most panaszom az nincsen leszámítva azt, hogy a gyomrom felfele tolódik, s állandóan vissza-visszatér a gyomorégés. Így ma végre megtanultam tejbegrízt főzni, hogy egyek valami olyat, ami gyomornyugtató.

Amúgy semmi fájdalmas nem történik az emberrel terhesség alatt. Ezt azoknak a lányoknak írom, akik úgy gondolják, mint valamikor én, hogy ez fájdalmas. Semmi, de tényleg semmi negatívat nem tudok említeni azon kívül, hogy át kell vészelni a hányós két hónapot az elején. Az sem fáj, csak kellemetlen, főleg, mert nem úgy van hányingere az embernek, mint akkor, amikor gyomorrontást kap. Tesóm szerint a fejemen - az arcvonásaim eltorzulásán - látszódott sokszor, hogy mikor fog megemésztetlen maradni az ebéd vagy a vacsora.

Most megyek aludni, holnap megint próbálok írni pár sort. Talán, hogy miért utálom a vastablettákat szedni (na jó nem... :D), vagy hogy hogyan viszonyulok a babához lelkiekben. Arról szívesen írnék, csak még keresem hozzá a szavakat, mert úgy gondolom őszintén kell írnom, és úgy hogy ha azt visszaolvasná a fiam mondjuk húsz év múlva ne tartsa cikinek.

2011-11-04T08:17:00.000-07:00

Most egy hagyományos naplófélét kezdek. Előfordulhat, hogy csak alig írok, mert ezúttal nem akarom megszerkeszteni a bejegyzéseket, csak ahogy jön úgy puffan. Szeretném ezt a blogot most pár hónapig a várakozás utolsó hónapjainak szentelni, azért alakítottam át a sablont, és tettem piszkozatba minden egyebet.